Tömeges megbetegedéstől tartanak a beregszásziak
A Vérke már ötödik éve játssza Beregszász szennygödrének szerepét.
A Vérke már ötödik éve játssza Beregszász szennygödrének szerepét.
Súlyos vádakkal támadják a karrierjét olimpiai mezőnyverseny megnyerésével lezáró Alekszandr Vinokurovot. A Corriere della Sera szerint az ukrán veterán egyszerűen lefizette egyetlen állva maradt riválisát a győzelemért.
Nemrég egy ukrán tévéműsorból megtudtam, hogy Zaporizsja megyében egy szarvasmarha lépfenében pusztult el a legelőn, néhány csordás szétbontotta az állatot, egyikük pedig árusította a jószág húsát, de mind a pásztorok, mind a szarvasmarha húsát elfogyasztó emberek megbetegedtek.
A Tjacsiv LAH igazgatója a técsői rendőrséghez fordult, miután a Talabori Erdészet soron kívüli ellenőrzés során kiderítette, hogy 257 (833,92 köbméter) bükkfát vágtak ki törvénytelenül.
Nem csak az idősebb korosztályt, hanem már a harmincasokat is érintik a memória problémák, ezt mutatja egy internetes felmérés.
A McLaren világbajnoka, Lewis Hamilton indulhat a pole pozícióból a Forma-1-es Abu Dhabi Nagydíjon. A brit mögött Webber és Vettel végzett, míg Fernando Alonso csak a hetedik rajtpozíciót szerezte meg.
Az október 28-án tartott parlamenti választásokon az ukrajnai választók szándékosan rontják el a szavazati lapokat kívánságaikat írva rá.
A Munkácsi 1. Sz. Zrínyi Ilona Cserkészcsapat vállalt feladatainak keretében számos alkalommal szervezett már hagyományteremtőnek szánt programokat. Ezek egyike az 1956-os forradalom emlékére szervezett 56 kilométeres teljesítménytúra, melyet idén október 25–26-án – immár második alkalommal – szerveztek meg.
A népies nevén halottak napjának hívott vallásos ünnep egyike a legszebb, legméltóságteljesebbnek. A nép, amely hajlamos rendetlenkedni, hangoskodni, szeméttel borítani be környezetét, most kitakarítja a temetőt és csendesen elgondolkodva tesz-vesz a sírok közt. Messzire került emberek térnek meg szülőföldjükre, rég találkozott ismerősök váltanak halk udvarias szót.
Sok éve már, hogy évente megrendezik a Kárpátaljai Református Egyházkerületben a szavaló- és énekversenyt, melynek célja a gyermekek elhívása Isten szolgálatára.
End of content
End of content