Kárpátalja

33%-kal emelkedik a telefonköltség

Jóváhagyták a helyi távközlési költségek emelését – jelentette be Petro Jacuk, a távközlési kérdések szabályozásával megbízott nemzeti bizottság elnöke. Nemrégiben az áremelést engedélyezte a Gazdaságfejlesztési és Kereskedelmi Minisztérium és a politikai és vállalkozói kérdéseket szabályzó Ukrajnai Állami Bizottság. Egy hónappal ezelőtt a szakszervezetek is jóváhagyták az eljárást – nyilatkozta a Petro Jacuk.

Van megoldás! Evangelizáció volt a Főiskolán

Van megoldás! címmel szervezett evangelizációs hetet a Főiskolai Református Ifjúsági Gyülekezet (FRIGY) 2011. április 4–7. között a beregszászi főiskolán. Hétfőtől csütörtökig esténként Veszelka Tamás, budapesti egyetemi lelkész tartott gondolatébresztő, lélekindító előadásokat, igehirdetéseket a kíváncsi fiataloktól megtelt Esztergom teremben.

Elfogadták az antikorrupciós törvényt

A Legfelső Tanács elfogadta az ukrajnai korrupció megelőzésére, visszaszorítására kidolgozott törvényt. Az antikorrupciós törvényre 277 képviselő szavazott igennel. Adám Martinyuk a Legfelső Tanács házelnök-helyettese javaslata alapján a parlament szakbizottságot és jogi osztályt bízta meg azzal, hogy jogilag korrigálják a törvényt, szerkezetileg pedig két törvénnyé alakítsák át. Ezt a javaslatot 262 képviselő támogatta.

Április végétől meghirdeti pályázatait a Bethlen Gábor Alap

Április végétől kezdődően meghirdeti pályázatait a határon túli magyarság támogatását ellátó Bethlen Gábor Alap. Répás Zsuzsanna, az Igazságügyi és Közigazgatási Minisztérium nemzetpolitikáért felelős helyettes államtitkára a Magyar Rádió Határok nélkül című műsorában elmondta: újra kiterjesztik a magyar intézményekbe járó óvodásokra az oktatási-nevelési támogatást.

Ahol Petőfi is megfordult

    Nem sok kárpátaljai község dicsekedhet azzal, hogy nemzetünk két jelentős költője is hosszabb-rövidebb ideig a területén tartózkodott. Ezen kisszámú települések közé tartozik a Beregszásztól 12 kilométerre eső, 1769 lakost számláló Tisza-menti Badaló, ahol mind Petőfi Sándorral, mind Gvadányi Józseffel találkozhattak a jelenlegi lakók elődei.

Siessünk a lemosó permetezéssel és a metszéssel!

    A viszonylag hideg tavaszelő után hirtelen ránk tört az igazi tavasz. Akik eddig nem végeztek a tavaszi munkákkal a gyümölcsösben, most késésbe kerültek a természettel szemben. A legfontosabb tudnivalókat Parászka György, a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola tanára foglalja össze.

End of content

End of content