Hathónapos eperkúra daganat ellen
A nyelőcsőrák kialakulása szempontjából veszélyeztetett betegek eperrel védekezhetnek a daganat ellen – derül ki egy amerikai-kínai összefogásban végzett kutatásból.
A nyelőcsőrák kialakulása szempontjából veszélyeztetett betegek eperrel védekezhetnek a daganat ellen – derül ki egy amerikai-kínai összefogásban végzett kutatásból.
Az egykori koronaváros, Técső adott otthont a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség (KMKSZ) XXII., tisztújító közgyűlésének múlt szombaton. A küldöttek ismét Kovács Miklóst választották a legnagyobb kárpátaljai magyar érdekvédelmi szervezet elnökévé.
Az ifjú rákóczisok hagyományápoló csapata gyakran látogat el Borbély Ibolya tanárnő vezetésével a nagyságos fejedelem életéhez kötődő helyekre. A 2010-es év egyik legemlékezetesebb élménye volt a Rákóczi-emlékhelyek felkeresése Szlovákiában „a bölcsőtől a koporsóig.”
A járási Köjál 2011. március 28-i dátummal, meghatározatlan időre bezárta a csapi piac fedett csarnokát, a nem megfelelő egészségügyi állapotok miatt. A hír jócskán felborzolta a járási jogú város lakosainak kedélyeit. A probléma ugyanakkor nemcsak a helyi lakosságot, hanem a környező falvak lakóit is érinti.
Az ungvári járási Palágykomoróc községben a KMKSZ-alapszervezet úgy döntött, hogy játszóteret épít a 800 lakosú faluban élő kisgyerekek számára. A nemes kezdeményezést anyagilag támogatta a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség és a helyi tanács, a palágykomoróci lakosok pedig Tóth László vezetésével igyekeztek minél szebbé varázsolni a kicsinyek szórakozását szolgálni hivatott Szivárvány játszóteret.
Többek között a víz- és energiahálózat átépítését és 72 család kitelepítését irányozta elő az ukrán kormány a katasztrófa sújtotta övezetté nyilvánított Aknaszlatinán – adta hírül múlt csütörtökön a katasztrófavédelmi tárca sajtószolgálata. Szakértők szerint a most elkülönített mintegy 149,5 millió hrivnya többszörösére volna szükség a nagyközség életének teljes újjászervezéséhez.
Április 1-2-án rendezték meg az előrehozott 11. fordulóját az ukrán női kézilabda-bajnokságnak. A Kárpáti Ungvár Herszonban lépett pályára a helyi Dnyiprjanka vendégeként. A házigazdák a bajnokság utolsóelőtti helyén álltak, így mindenki joggal várta, hogy a kárpátaljai csapat két győzelemmel és 4 bajnoki ponttal a tarsolyában tér majd haza.
Néhány héttel ezelőtt hírt adtunk arról, hogy ikercsempészeket fogtak az ukrán–magyar határon. Később kiderült, hogy a gyermeket vérszerinti apjuk és nagyapjuk szerette volna külföldre vinni.
Malajziában végre kirajzolódhatnak a valós erőviszonyok. Ha nem lesz eső.
Mint azt korábban már olvashatták, Lévai Anikó, a Magyar Ökumenikus Segélyszervezet jószolgálati nagykövete, Orbán Viktor miniszterelnök felesége a napokban Kárpátaljára látogatott és a csepergő eső ellenére a beregszászi piacon is járt, beszélgetett az árusokkal és alaposan körülnézett. Megkérdeztük, milyenek a piacon szerzett benyomásai?
End of content
End of content