Határtaxival Beregszászra: szemüveget, gyógyszert, menyasszonyi ruhát Ukrajnából
A Heti Válasz 2012. júl. 19-i számában érdekes, bennünket, kárpátaljaiakat is érintő írást találtunk, amelyet most olvasóink figyelmébe ajánlunk.
A Heti Válasz 2012. júl. 19-i számában érdekes, bennünket, kárpátaljaiakat is érintő írást találtunk, amelyet most olvasóink figyelmébe ajánlunk.
A Kárpátaljai Református Ifjúsági Szervezet (KRISZ) – minden esztendőben megrendezi a saját ifjúsági táborait, egyet a 16 év alatti, egyet pedig a 16 év fölötti korosztály számára. Aklihegyen az idén az elsőre július 22–28-án került sor, a másodikat pedig július 29. és augusztus 4. között tartják meg.
Az emberek már az ókorban a Kék-Nílus völgyében és Mezopotámiában is készítettek sört, azóta egyre népszerűbb ez az alkoholtartalmú hűsítő ital, amelyből különösen nyáron meglepően sok fogy vidékünkön is.
Virág László, a KMKSZ Tiszapéterfalvai Alapszervezetének elnöke jelezte elsőként a felmerült problémát, majd a magyarországi egyetemekre és főiskolákra felvételiző ukrán állampolgárságú, kárpátaljai magyar diákok és szüleik közül is többen megkeresték a Kárpátalja hetilapot azzal, hogy méltánytalanság érte őket az idei magyarországi felvételi során.
Az őszi parlamenti választásokon érdekelt ukrán politikai pártok július utolsó napjaiban nyilvánosságra hozták az egyéni választókörzetekben és pártlistán indítani szándékozott jelöltjeik nevét.
Félidejéhez érkezett a beregszászi járási labdarúgó-bajnokság alsó osztálya.
Ukrán állampolgárok utaztak abban a Mercedes Sprinter típusú mikrobuszban, mely egy Mitsubishi személygépkocsival ütközve súlyos balesetet szenvedett Oroszországban, a pszkovi megyében.
Viktor Janukovics ukrán elnök aláírta az új közbeszerzési törvényt, ami az elemzők szerint tovább csökkenti a versenyt és az állami pénzek felügyeletét, pedig a kormány beszerzései már így is kivéreztetik a költségvetést.
Az ukrán Olga Kharlan bronzérmet szerzett női egyéni vívásban, Londonban.
A rangos Annales Henri Poincaré folyóirat díját veheti át Dániában, az International Association for Mathematical Physics XVII. kongresszusán Bálint Péter és Tóth Imre Péter, a Magyar Tudományos Akadémia – Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Sztochasztika Kutatócsoport tagja. A két fiatal matematikus a magas dimenziós szóróbiliárdok statisztikus viselkedését vizsgálja.
End of content
End of content