2010-ben Kárpátalján váltak a legkevesebben
2010 folyamán Ukrajna rekordot döntött a válások alacsony számának tekintetében – közölte Olekszandr Lavrinovics igazságügyi miniszter.
2010 folyamán Ukrajna rekordot döntött a válások alacsony számának tekintetében – közölte Olekszandr Lavrinovics igazságügyi miniszter.
Bírálta A király beszéde című film Egyesült Államokban bemutatott „cenzúrázott” változatát a főszerepet játszó, friss Oscar-díjas Colin Firth. A Guardian című brit napilap szerint a brit színész nem értett egyet az amerikai forgalmazóval, amely úgy döntött, száműzi a káromkodásokat a György király és beszédterapeutája kapcsolatát bemutató filmből, hogy így a fiatalabb közönség is beülhessen…
Nemrégiben Kárpátalján felröppent a hír, hogy fertőző agyhártyagyulladást diagnosztizáltak néhány beteg esetében. Az MTI tájékoztatása szerint múlt szombaton Magyarországon is kórházba szállítottak egy halásztelki óvodást járványos agyhártyagyulladás, egész pontosan meningococcus-fertőzés miatt.
A londoni Trafalgar téren rendezik meg a legutolsó Harry Potter-film július 7-i világpremierjének vörös szőnyeges sztárparádéját – jelentette be a brit főváros polgármestere. A történelmi Trafalgar tér jóval nagyobb és alkalmasabb erre a célra, mint a londoni mozipremierek megszokott színtere, a Leicester tér, ahova a sztárok a seregszemle után vonulnak majd át a díszbemutatóra. „Mindannyiunkat…
Miért is kutatja az ember a nyelvet? Mi szükség van az emberi nyelv vizsgálatára? S mi haszna van ebből a társadalomnak, az egyszerű embernek? Szoktuk hallani, a focihoz bárki ért. A nyelvhez azonban még a politikus is ért… vagy legalábbis azt hiszi. Pedig a nyelv(használat) nem is olyan egyszerű, minthogy törvények által megszab(hat)ják, ki, mikor,…
Az Európai Digitális Kiválóságok (European Seal of e-Excellence) platinadíját nyerte a Tengernyi Kaland című alternatív valóságjáték, amellyel együtt összesen négy magyar internetes alkalmazás vehette át a legjobbaknak járó szakmai elismerést.
A magyar és ukrán közvéleményt már hetek óta foglalkoztatja a Vereckei honfoglalási emlékmű február 19-én elkövetett rongálásának ügye. A fejleményekről, illetve a helyi ukrán és magyar társadalmi-politikai elit állásfoglalásáról e kérdéssel kapcsolatosan a legnagyobb hírportál, a Zakarpattya.net is több írást közölt.
Az Eötvös Loránd Tudományegyetem BTK, Történelemtudományi Doktori Iskolája Művelődéstörténeti Doktori Program keretében készült el és került megvédésre 2010 decemberében Bocskor Andrea Ukrán magyarságkép és a magyar múlt ukrán szemmel (1991–2007) című PhD értekezése. A munka téziseiből sok hasznos információt tudhatunk meg az imagológiáról (nemzetkép-kutatásról), mint tudományterületről és arról, hogyan látják múltunk legfontosabb sorsfordulóit a velünk…
Amint arról korábban beszámoltunk, a 2011-es évben mindenkinek, aki felsőoktatási intézményekbe szeretne felvételizni, 2011. február 28-ig önállóan kellett jelentkeznie a független vizsgaközpontok által szervezett megmérettetésre.
Grimm mesehősök és Shrekék a Kaszonyi Középiskolában 2011. február 21–25. között a Kaszonyi Középiskola alsó tagozatába igazi klasszikus hősök költöztek be a Grimm-mesehét keretében.
End of content
End of content