5 nap múlva kezdődik az olimpia
London, UK – pénteken este a nyitóceremóniával megkezdődnek a XXX. Olimpiai játékok Londonban.
London, UK – pénteken este a nyitóceremóniával megkezdődnek a XXX. Olimpiai játékok Londonban.
A tanulóvezetők T betűs matricájához hasonlóan jelölnék az idős sofőröket Ukrajnában.
Sétabot lehet a jel.
Gettó, ahonnan gyakran elkergetik az idegeneket. Kétszázötven lakás, több mint ezer lakóval; a Hős utcai lakótömb szinte önálló kis falu a fővárosban.
A nyíregyházi vasútállomás melletti parkolóban furcsa „taxik” várakoznak, mindegyik fekete – legalábbis adóügyileg.
Idén júliusban a csapadékhiánnyal párosuló rendkívüli hőség jelenti a legnagyobb problémát, ezért Parászka György, a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola tanára, akit az aktuális kerti teendőkről kérdeztünk, a locsolást említette első helyen.
Egy friss tanulmány szerint azok a gyerekek, akik kutyával vagy macskával élnek egy fedél alatt, ritkábban betegszenek meg, mint a házi kedvenc nélküli háztartásban élő társaik.
Jurij Zsigalov kijevi tisztifőorvos-helyettes szerint az irodákban munkaidőben legfeljebb 25 Celsius fok a megfelelő levegőhőmérséklet.
A lustaság nem fél egészség, hanem fél láb a sírban. Az elhízás viszont megelőzhető egy szurival. Legalábbis brit tudósok szerint.
Ahogy a Magyar Néprajzi Lexikon írja, az ismerkedés nem más, mint a párválasztás és az udvarlás előkészítése. A régi szép időkben, dédanyáink korában ez a különböző társadalmi események, búcsúk, vásárok alkalmával történt.
End of content
End of content