Ölt a vihar Ukrajnában
A kicsavart fák okozta sérülések következtében egy ember meghalt, négyen súlyosan megsebesültek az egész országon végigsöprő vasárnap éjjeli vihar során Ukrajnában.
A kicsavart fák okozta sérülések következtében egy ember meghalt, négyen súlyosan megsebesültek az egész országon végigsöprő vasárnap éjjeli vihar során Ukrajnában.
Nyáron egymás után érnek be a finomabbnál finomabb gyümölcsök. A sort az eper indítja, majd érkezik a meggy, a cseresznye, a málna, most pedig kezdődik a sárgabarack szezonja. Nézzük, mi mindenre tudjuk használni a konyhában és egészségünk érdekében!
Hétről hétre bemutatjuk egy honfitársunkat, aki mesterségét, hivatását űzve vált ismertté, s tette azzá Kárpátalját is.
„Európa színpadán mi is játszottunk, s nem a miénk volt az utolsó szerep…” – írta egyik versében Arany János, Magyarország egykori középhatalmi helyzetére utalva. Futballtörténelmünkről szólva pedig ugyancsak elmondhatjuk, hogy az 1970-es évekig mind a válogatottunk, mind a legjobb klubcsapataink a nemzetközi közép-, sőt gyakorta az élmezőnyben szerepelt, illetve szerepeltek, s kitűnő játékosokkal írták a…
A megyeközponttól délre hat, etnikailag vegyes lakosságú község – Botfalva, Ungtarnóc, Sislóc, Koncháza, Homok, Ketergény, Minaj és Kincses – által alkotott sáv illeszkedik az ungvári járási magyar– ukrán nyelvhatárba. Közülük a homoki központú közös községi tanács irányítása alá tartozik Minaj, Ketergény, valamint a megyeszékhelytől hat kilométerre eső s Homokkal már szinte teljesen összenőtt Koncháza is,…
Új típusú zsírsejteket találtak, a fehér és a barna zsírsejtek után „bézs” zsírsejteket azonosítottak – számoltak be róla a Harvard Egyetem kutatói a Cell című tudományos folyóiratban.
Az árutermelő zöldségkertészetben, mindenekelőtt a hajtatásban aktuális teendőkről kérdeztük Őr Hidi László nagydobronyi gazdálkodót, szaktanácsadót. Előző számunkban a paprikával és az uborkával kapcsolatos legfontosabb tudnivalókat vettük sorra, most befejezzük az uborka gondozásával összefüggő teendők ismertetését, majd a paprika következik, s végül a káposztával zárjuk a sort.
„Te magad légy példaképük a jó cselekedetekben, mutass nekik a tanításban romlatlanságot és komolyságot” Tituszhoz írt levél 2,7
Pozitív mérleggel zárult a Kárpátaljai Magyar Pedagógusszövetség (KMPSZ) szervezésében zajló Kárpátaljai Nyári Kölcsey Pedagógusakadémia I. turnusa, melyet július 9–14. között mindjárt a II. turnus követett: a képzésen ezúttal magyar nyelv és irodalom, történelem, valamint ukrán szakos tanárok vettek részt.
A Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség (KMKSZ) rendületlenül, politikai ellenfeleinek mesterkedése ellenére kitart amellett, hogy a magyar egyéni választókörzet szétszabdalása után is elindítsa a kárpátaljai magyarság érdekeit megjeleníteni hivatott képviselőjelöltjeit az ősszel esedékes parlamenti választásokon – hangzott el múlt szombaton a KMKSZ Választmányának ülésén, amelyre Bustyaházán került sor.
End of content
End of content