Ismertették a hit éve programját
Június 21-én, csütörtökön a Szentszék sajtótermében mutatták be a hit évének programját.
Június 21-én, csütörtökön a Szentszék sajtótermében mutatták be a hit évének programját.
Mozgáskorlátozott nők számára készít kényelmes és könnyen hordható divatos ruhákat egy brit tervező, aki pár évvel ezelőtt maga is kerekesszékbe került.
Nagy érdeklődés övezte a kárpátaljai megyei labdarúgó-bajnokság felső osztályának 8. fordulóját.
Június 23-án Ukrajna északi részén helyenként kisebb csapadékra lehet számítani, a hőmérséklet éjjel 18-20 fok körül, napközben 27-31 fok körül alakul.
A félelem a pokolra jutástól jobban visszatart a bűnözéstől, mint a mennybeli remény – állítják egy amerikai tanulmány szerzői széles körű nemzetközi vizsgálódás alapján.
Francia lapértesülések szerint a gall Eb-keret egyik tagja, Hatem Ben Arfa felajánlotta Laurent Blanc szövetségi kapitánynak hazautazását, miután a tréner kevesebb, mint egy óra után lecserélte a svédek elleni csoportmeccsen.
Folytatódott a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium Nemzetpolitikai Államtitkársága külhoni magyar óvodákat támogató programja, amelynek az a célja, hogy megerősítse a magyar tannyelvű óvodákat a határokon túl.
Évtizedekig fedezhetné a palagáz a kelet-közép-európai térség gázigényét, a kitermelés azonban egyelőre drága, bár kutatások Magyarországon is folynak.
Az Ukrzaliznicja és Skoda közös vállalat létrehozására az Ukrzaliznicja reformja után kerülhet sor.
Bemutatkozó körútjának első külföldi állomásaként 2012. június 22-től július 6-ig Bukarestben, a Magyar Kulturális Intézetben látható a „Gombold újra! Divat a magyar” öltözéktervezési pályázat anyagából válogatott 18 alkotás.
End of content
End of content