Négyen írhatnak egyszerre a Panasonic óriás-kijelzőjére
Bemutatta óriási, 65″-es interaktív plazma kijelzőjét a Panasonic. A hatalmas képernyőre akár négyen is írhatnak egyszerre, különböző színekkel.
Bemutatta óriási, 65″-es interaktív plazma kijelzőjét a Panasonic. A hatalmas képernyőre akár négyen is írhatnak egyszerre, különböző színekkel.
Egészségesebbnek érzik magukat azok, akik úgy vélik, bármilyen körülmények között számíthatnak családtagjaikra, barátaikra.
Kárpátalján egyre nő a születések száma mint a városokban, mind a falvakban. Ukrajnában a Rivnei területen a legmagasabba a születési ráta – itt 1000 lakosra 14,4 születés jut.
Éveken át kutatott, mire a kaliforniai Richard Mesce megtalálta a világ vélhetően legnagyobb osztrigáját.
A tizenévesek gyakran érzik úgy, hogy senki nem érti meg őket, legkevésbé pedig éppen a szüleik. Sok sláger született, mely a kamaszok problémáival foglalkozik: ezek közül vetünk össze most kettőt, mely nagyon hasonló, és egyben nagyon különböző.
A Szentháromságban a Szentlélek a Hamupipőke.
A Kárpátaljai Református Ifjúsági Szervezet (KRISZ) az egyházkerület 8–9. osztályos konfirmandusai számára minden év tavaszán focibajnokságot szervez. Az immár negyedik bajnokság kerületi döntőjére május 12-én Mezőkaszonyban került sor.
Fokozottan ellenőrzik szombattól a labdarúgó Európa-bajnokságon szereplő csapatok címerével, zászlajával ellátott ruházati termékeket és ajándéktárgyakat a pénzügyőrök Észak-Magyarországon, a közúton, közterületeken, üzletekben és piacokon egyaránt – tájékoztatta az Varga Zoltán, a Nemzeti Adó és Vámhivatal (NAV) regionális vám és pénzügyi főigazgatóságának sajtóreferense szombaton az MTI-t.
A Legfelsőbb Tanács törvényileg tiltotta meg a politikusoknak, hogy „negatívan nyilatkozzanak az államhatalmi szervekről” – írta a Kommerszant – Ukraina.
Tizenhárom országban térképezték fel az MTI tudósítói, hogy engedélyezett-e azokban az abortusztabletta használata.
End of content
End of content