Füllenyomata buktatta le a betörőt
Füllenyomata bukatott le egy ujjlenyomatot sosem hagyó betörőt Németországban: a férfi rendre ajtókhoz tapasztott füllel hallgatózott, hogy kiderítse, van-e valaki a kiszemelt lakásban.
Füllenyomata bukatott le egy ujjlenyomatot sosem hagyó betörőt Németországban: a férfi rendre ajtókhoz tapasztott füllel hallgatózott, hogy kiderítse, van-e valaki a kiszemelt lakásban.
Az akár több évszázada elhunyt emberek étrendjére a csontokból vett minták izotóp-összetételéből lehet következtetni, de a Nevadai Egyetem tudósai által kidolgozott módszer révén ugyanezek az adatok a fogkőlerakódásokból is kinyerhetők.
Észak-Amerika első állandó angol településének lakossága négy évszázada nyom nélkül veszett el, most reményt ad egy régi térkép.
A II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola bázisán működő Lehoczky Tivadar Intézet 2012 tavaszán a „Magyar síremlékek nyomában Vereckétől Szolyváig” című kutatás keretében megvizsgálta Kárpátalja 3 északnyugati járásának temetőit.
Köztudott, hogy a piros ruha különös hatással van a férfiakra: vonzóbbnak és érzékibbnek tartják azokat a nőket, akik ezt a szín viselik.
A német sztárt, aki pályafutása során majdnem négyszer annyit keresett, mint David Beckham, csak Tiger Woods előzi meg az örökranglistán.
Az anyák napját világszerte méltatják, május első vasárnapján az anyaságról emlékezünk meg.
A nyugat-ukrajnai ternopili terület tanácselnöke május 9-re, a Győzelem Napjára betiltotta a volt Szovjetunió jelképeinek, a kommunista és náci szimbólumoknak a használatát – közölte az Unian hírügynökség internetes kiadásában.
Tudósok újabb megállapításai szerint stressz, örökletes betegség vagy akár méreg is véget vethetett Vlagyimir Iljics Lenin életének, ami ellentétes azzal a korábbi, általánosan elterjedt nézettel, hogy nemi betegség gyengítette le az egykori szovjet vezető szervezetét.
A történelem kezdete óta számos olyan esetet feljegyeztek, amikor nem eső vagy valamilyen más természetes csapadék hullott az égből.
End of content
End of content