Timosenko „lincselésről” beszél
A volt ukrán kormányfő, akire hét évet kért az ügyész egy, az országnak kárt okozó gázszerződés miatt, azt mondja, ügyét meghamisították.
A volt ukrán kormányfő, akire hét évet kért az ügyész egy, az országnak kárt okozó gázszerződés miatt, azt mondja, ügyét meghamisították.
„A lincselés klasszikus esetének” nevezte csütörtökön az ellene indított pert a hivatali hatalommal való visszaéléssel vádolt Julija Timosenko volt ukrán kormányfő, ellenzéki vezető.
Hatékonynak bizonyult egy HIV-vírus ellen kifejlesztett vakcina egészséges önkénteseken végzett klinikai vizsgálatban. A résztvevők 85 százalékában egy év múlva is kimutatható immunválasz alakult ki az AIDS-et okozó vírus ellen.
Alekszej Ivanov, aki eddigi egész életét Donyeckben élte le, most úgy határozott, igyekszik minden elfogultság nélkül elbeszélni, amit turistaként Nyugat-Ukrajnában, s ezen belül Kárpátalján tapasztalt. A szerző figyelmeztet, nem volt módja alaposan utánajárni minden ténynek, de mint megjegyzi, műve végső soron nem tudományos munka, hanem afféle úti beszámoló akar lenni. Bár kétségtelen, hogy ami a…
A mai kétharmadára csökkenhet negyven év múlva a református egyház tagsága, ami finanszírozási és egyházszervezeti válsághoz vezethet – derült ki Bölcskei Gusztáv tiszántúli püspöknek, a Zsinat lelkészi elnökének a református egyház helyzetét vázoló, a rendkívüli ülésszakot bevezető előadásából.
Aki a hallgatói jogviszony megszűnését követő ötödik év végéig nem teszi le a záróvizsgáját, búcsút mondhat a diplomájának – derül ki az új felsőoktatási törvénytervezet a Magyar Nemzet birtokában lévő, kodifikált változatából.
Ukrajna repülőterein hamarosan 15 százalékkal drágul a kerozin, ez pedig ellehetetlenítheti nem csak a belföldi társaságokat, de még nehezebb helyzetbe hozhatja a finomítókat is.
Francia katonák honosították meg a rántott békacombot Minap az egyik étteremben rántott békacombot szeretett volna rendelni egy vendég, de nem volt a kínálatban, ezért arra kérte a pincért, javasoljon neki olyan helyet, ahol kapható ez a francia nemzeti eledel. A pincér tajékoztatta a vendéget, hogy Turjaremetén (Тур’ї Ремета), a Perecsenyi járásban a helyi kávézóban és…
A kárpátaljai megyei labdarúgó-bajnokság felső házában a 19. fordulót rendezték.
Ünnepélyesen megnyitották szeptember 27-én a beregszászi Pacsirta étterem és szálloda termáluszodáját. A megnyitóra érkező megyei és járási vezetőket Olekszandr Szenyko, a létesítmény egyik létrehozója üdvözölte, majd a szokásos beszédeket követően átvágták a bejáratot elzáró szalagot.
End of content
End of content