Adventről
Advent a karácsony (december 25.) előtti negyedik vasárnappal – más megfogalmazásban a Szent András apostol napjához (november 30.) legközelebb eső vasárnappal – veszi kezdetét, és karácsonyig tart.
Egy bizonyos spray segítségével a jövőben könnyebben fel lehet ismerni a rákos sejteket, és maradéktalanul eltávolítani azokat a szervezetből.
Egy ember meghalt, amikor ukrán rendőrök Donyeckben hétfőre virradóra felszámolták a nyugdíjcsökkentésük miatt éhségsztrájkoló egykori csernobili „likvidátorok” táborát – közölték a mentők és a tüntetők vezetője.
Negyven éves védőnői tapasztalattal a hátam mögött – sajnálattal kell tudomásul venni, hogy a mai húszasoknak nincs lehetőségük családot alapítani, tehát meggondoltan gyermeket vállalni.
Megújult a református templom Az év végéhez érve egy újabb református gyülekezet adott hálát azért, hogy templomuk megújulhatott. Zsúfolásig megtelt a Ráti Református Templom vasárnap, amikor közelről és távolról érkezett vendégek együtt mondtak köszönetet mindenkori megtartójuknak, Istennek.
Jelenleg az Ukrajnában működő bankok többsége valutavásárlásra fordítja a szabad pénzkészleteit. A hirtelen felvásárlási láz kiváltó oka az, hogy 2012 első negyedévében a nemzeti valuta hatalmas devalvációjára számítanak, és minden pénzintézet arra törekszik, hogy minél többet nyerjenek ezen.
Egy atletikus alkatú gazdának, aki szívesen kocog kutyájával, aktív kutyafajta ideális. Ilyen a foxterrier vagy a weimari vizsla. Ha kevésbé lelkesedünk a sportokért, akkor a spániel vagy a retriever a jó választás.
Egy új kutatás szerint az érzelmi sebeket képes orvosolni az álommal töltött idő.
A dagesztáni együttes hazai pályán 2-1-re legyőzte a CSZKA Moszkvát az orosz labdarúgó-bajnokság rájátszásában.
Az év első kilenc hónapjában 3,8 százalékkal kevesebb gyermek született, de a halálozások száma is valamivel alacsonyabb volt, mint az előző esztendő azonos időszakában – közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) kedden az MTI-vel.
End of content
End of content