Viktor Janukovics hitet tett az európai integráció mellett Wroclawban
Viktor Janukovics ukrán elnök Wroclawban megerősítette, hogy az európai integráció változatlanul prioritás Ukrajna számára
Viktor Janukovics ukrán elnök Wroclawban megerősítette, hogy az európai integráció változatlanul prioritás Ukrajna számára
Bár a gyerekmunkát tiltja a nemzetközi jog, Nigériában előfordult, hogy 1 hónapos csecsemőt alkalmazott egy tartományi kormány – legalábbis fizetést adott neki, méghozzá már magzatként!
A sűrű köd miatt tucatnyi járatot törölni kellett kedden Prága Ruzyne nemzetközi repülőterén.
Több mint 12 millió dollárért kelt el Sotheby’s aukciósház kedd esti genfi árverésén a világ legnagyobb sárga gyémántja.
Továbbra is ismeretlen a múlt héten több európai városban megemelkedett radioaktivitás oka és forrása – közölte az Országos Sugárbiológiai és Sugáregészségügyi Kutató Intézet (OSSKI) sugárbiológiai laboratóriumának főigazgatója a Nemzetközi Atomenergia-ügynökség (NAÜ) legfrissebb tájékoztatására hivatkozva hétfőn az MTI-vel.
Most valóra válthatják álmaikat azok, akik mindig is kék szemről álmodoztak.
Az ukrán parlament elutasította azt a törvénymódosítási javaslatot, amelynek értelmében Julija Timosenko volt kormányfő nem bűncselekményt, hanem csak kevésbé súlyosan büntetendő gazdasági bűncselekményt követett el, és amely így lehetővé tette volna a bebörtönzött politikus szabadlábra helyezését.
A kijevi tévé közölte: őrizetbe vettek Kijevben egy ismert, rendkívüli emlékezőtehetsége és fejben számolási képessége miatt híressé vált idegsebészt, mert azt gyanítják, hogy sosem járt orvosi egyetemre.
Az Észak-Karolinai Egyetem kutatói rájöttek, hogy hogyan hozhatnak létre olyan „origamit”, mely önmagát rakja ki.
A MÁV-START Zrt. 2011. november 14-től bevezeti az otthon nyomtatott menetjegyet.
End of content
End of content