Timosenko-per: a védelem panasszal élt az újabb vádak miatt
A kijevi fellebbviteli bíróság várhatón december 13-án kezdi meg a Timosenko elleni ítélet ügyében benyújtott fellebbezés tárgyalását.
A kijevi fellebbviteli bíróság várhatón december 13-án kezdi meg a Timosenko elleni ítélet ügyében benyújtott fellebbezés tárgyalását.
Önmagunk és identitásunk megfogalmazása mindig időszerű feladat. Ezért döntött a reformatus.hu amellett, hogy elindít egy párbeszéd jellegű cikksorozatot, amely a magyar református identitás kérdését lenne hivatott minél több oldalról körbejárni. A cél természetesen nem a mindenre ráhúzható református önazonosság kikristályosítása, de az eltérő nézetek ütköztetése, vagyis a közösség önismeretének mélyítése mindenképp hasznos lehet.
Jelen állás szerint – a csak B szinttel rendelkező úszókat nem számítva – 79 magyar versenyző indulhatna a jövő évi olimpián.
Tajvani kutatók vizsgálatukban úgy találták, hogy azoknál az embereknél, akik rendszeresen jártak professzionális fogtisztításra, 24 százalékkal kisebb volt a szívroham és 13 százalékkal a szélütés kockázata azokhoz képest, akik erre nem fordítottak figyelmet.
Egy hatéves kisfiú halt szörnyet Técső térségében, miközben az apja által készített robbanószerkezettel játszott – írja az UA-Reporter.
William Shakespeare életét számos megdöbbentő tény színesíti, amelyek közül néhány teljesen ismeretlen a nagyobb közönség számára.
Ételeink rosttartalmának növelése csökkentheti a vastagbélrák kialakulásának kockázatát – idézte brit kutatók megállapítását a BBC hírportálja.
A Miniszteri Kabinet kezdeményezésére az Az iskola előtti nevelést szabályzó törvénybe változásokat eszközölnek.
A közösen szervezett Labdarúgó Európa Bajnokság előtt Lengyelország 15 vízumközpontot létesít Ukrajnában. Január 27-én Harkovban adnak át ilyen helyszínt, de még 14 megnyitását tervezik Kijevben, Odesszában, Lembergben, Ternopilban, Povnoben, Luckban, Dnyepropetrovszkban, Donyeckben, Hmelnickben, Zsitomirban, Vinnicében, Szevasztopolban, és Szimferopolban.
Megnyílt a hét végén a Magyar Nyelv és Kultúra Intézete az Eperjesi Egyetemen. Ezzel az Eperjesi Egyetem lett az egyetlen olyan felsőoktatási intézmény Szlovákiában, ahol az országban élő minden számottevő kisebbség kultúrájának kutatásával és nyelvének oktatásával foglalkoznak. Már korábban megalakult a ruszin és a roma intézet.
End of content
End of content