Kárpátalja

  • Mert a haza nem eladó

    Március 15-i emlékünnepség Rahón   Március 20-án immáron hagyomásnyosan, gyülekeztek a rahói járás magyarjai az egykori kartongyár klubjában, hogy magyar környezetben és ünnepi hangulatban méltassák a márciusi ifjak nagy tetteit, s egyben a maguk számára is világosság tegyék a 21. Század kárpátaljai szórványban élő magyarjainak feladatait.

  • Gulácsy Lajos laudációja

    Nemzeti ünnepünk tiszteletére március 11-én fogadást tartottak az ungvári magyar külképviseleten, melyre meghívták a kárpátaljai magyar civil szervezetek, intézmények és a történelmi egyházak vezetőit, valamint a sajtó képviselőit. A rendezvényen többek között kitüntették Gulácsy Lajos nyugalmazott református püspököt is. Gulácsy Lajosnak a Magyar Köztársasági Érdemrend középkeresztjét adományozták.  

  • Mihajlo Tivadar: Kárpátalja néprajza c. könyv bemutatója

    A Zakarpattya sajtóközpontban március 23-án, szerdán kerül bemutatásra Mihajlo Tivadar: Kárpátalja néprajza. Történeti-néprajzi vázlatok című könyve. A könyvet a szerző és Ivan Rebrik a „Grazsda” kiadó igazgatója mutatják be. A könyvben a szerző széleskörű áttekintést ad a kárpátaljai ukránok néprajzi jellegzetességeiről, fejlődési szakaszairól, és széttelepedési körzeteiről. A kötetben sok adatot olvashatunk a hagyományos kárpátaljai ukrán…

  • Növelte előnyét a Sahtar

    Tovább folytatta menetelését a hazai elsőosztályú labdarúgó bajnokság 22. fordulójában az éllovas Sahtar Donyeck. A nemzetközi kupában az AS Romát kéttős győzelemmel búcsúztató ukrán csapat hazai pályán aratott fölényes 4:0-s győzelmet a középmezőnyhöz tartozó Voliny Luck csapata ellen.

  • Brit összeesküvés Lenin meggyilkolására

    Száz évvel ezelőtt a briteket azzal vádolták meg, hogy merényletet terveztek Lenin ellen, amivel a bolsevik rendszer megdöntését készítették elő. London merő propagandának nevezte az esetet, most azonban az új bizonyítékok azt sugallják: a vád akár meg is állhat a lábán.

  • Készüljünk a Föld Órájára!

     2007 óta minden márciusban egy órára kialszik a díszvilágítás a világ legtöbb nagyvárosában. Így próbálják meg felhívni az emberek, vállalatok, intézmények, kormányok figyelmét a környezetszennyezés és a túlfogyasztás okozta problémákra. Az akció keretében arra kérik a résztvevőket, támogatókat, hogy minden év márciusának utolsó szombatján este világszerte kapcsolják le egy órára a fölösleges világítást, és áramtalanítsák…

  • Ép testben épp (l)élek – Hogyan küzdjünk félelmi érzéseink ellen?

    Őszintén, tedd kezedet a szívedre, és válaszolj erre a kérdésre: mennyi időt és energiát pocsékolsz nap mint nap a félelemre? Semennyit?! Mikor kopogtál le utoljára valamit babonásan? Mikor érezted utoljára, hogy minden ok nélkül erős szívdobogásod van? Vagy riadtál-e fel éjszaka cserepes szájjal és pattanásig feszült idegekkel? Manapság mindnyájunkat legtöbbször valami bizonytalan aggodalom tart fogva,…

End of content

End of content