Kínai Nagydíj – Hamilton 75. győzelme
A címvédő és ötszörös világbajnok Lewis Hamilton, a Mercedes brit pilótája nyerte a vasárnapi Kínai Nagydíjat, a Forma-1 történetének ezredik versenyét, ezzel átvette a vezetést a vb-pontversenyben.
A címvédő és ötszörös világbajnok Lewis Hamilton, a Mercedes brit pilótája nyerte a vasárnapi Kínai Nagydíjat, a Forma-1 történetének ezredik versenyét, ezzel átvette a vezetést a vb-pontversenyben.
Az előzetes várakozásoknak megfelelően egészen kiváló, akciódús, akár az Év mérkőzése-díjra is esélyes összecsapást produkált szombat éjszaka a WBA könnyűsúlyú világbajnoka, Jorge Linares, és a súlycsoportoktól független ranglisták közvetlen élmezőnyébe tartozó Vaszil Lomacsenko.
Valtteri Bottas, a Mercedes finn pilótája nyerte a Forma-1-es Kínai Nagydíj szombati időmérő edzését, így a vasárnapi futamon ő rajtolhat majd az élről.
Az 57 kilós Barka Emese lett a magyar birkózósport első női Európa-bajnoka, miután győzött a bukaresti kontinensviadal pénteki döntőjében.
A csütörtöki öt női döntőből háromban ukrán birkózó nyert a bukaresti Európa-bajnokságon, a másik kettőben pedig bolgár és török.
Az első éremosztó napon, kedden a szabadfogásúak öt kategóriájában két-két azeri és török, továbbá egy orosz aranyérem született a bukaresti birkózó Európa-bajnokságon.
A negyeddöntő első mérkőzéseivel folytatódik kedden a labdarúgó Bajnokok Ligája: az angol párharcban a Tottenham Hotspur a Manchester Cityt fogadja, míg a másik összecsapáson a Porto a Liverpoolhoz látogat.
A magyar férfi vízilabda-válogatott 10–8-ra legyőzte a világbajnok Horvátországot a Zágrábban megrendezett Európa Kupa fináléjában.
Hosszú Katinka két aranyérmet nyert a norvégiai Bergenben rendezett úszóverseny vasárnapi zárónapján.
A vasárnapi élő sportközvetítések a televíziókban:
End of content
End of content