Élő tv-sportközvetítések – Szombat
A szombati és élő sportközvetítések:
A szombati és élő sportközvetítések:
Kínában rendezik meg a Forma–1-es világbajnokság történetének 1000. versenyét. Az eseményt nagyszabású fesztivál vezeti föl. A sportág eközben hosszabb távon „A-listás” hírességekkel próbál népszerűbbé válni.
A Top 20-ba a Barcelona adja a legtöbb játékost, ugyanannyian kerültek be a katalán csapatból, mint Ázsiából.
A FIFA jóváhagyásával a Juventus már hivatalosan is soraiban tudhatja Senkó Zsombort, a Haladástól január végén igazolt magyar kapust.
A címvédő és ötszörös világbajnok Lewis Hamilton, a Mercedes brit pilótája nyerte a vasárnapi Forma-1-es Bahreini Nagydíjat Szahírban.
Charles Leclerc, a Ferrari monacói pilótája nyerte a Forma-1-es Bahreini Nagydíj szombati időmérő edzését, így a vasárnapi futamon ő rajtolhat majd az első helyről.
Luxemburg és Portugália labdarúgó-szövetsége is megóvta az Ukrajna elleni Európa-bajnoki selejtezőt, mert egyaránt úgy vélik, hogy jogosulatlanul szerepelt ellenük egy brazil származású játékos.
A magyar férfi U17-es labdarúgó-válogatott pénteken 1-0-ra győzött Telkiben a bosnyák csapat ellen, ezzel kijutott a májusi írországi Európa-bajnokságra.
Olekszandr Uszik nem áll ki a hivatalos kihívójával, egyúttal lemond a Boksz Világszövetség (WBA) cirkálósúlyú világbajnoki címéről.
Az Európai Labdarúgó-szövetség a hivatalos honlapján jelezte, megvizsgálja Júnior Moraes esetét. A brazil játékos márciusban kapta meg az ukrán állampolgárságot, bemutatkozott a nemzeti csapatban, ám az ellenfelek, a luxemburgi és a portugál szövetség szerint nem játszhatott volna.
End of content
End of content