Ronaldo megkapta az Aranycipőt
Cristiano Ronaldo, a Real Madrid portugál támadója átvette az Európában játszó legeredményesebb futballistának járó Aranycipőt.
Cristiano Ronaldo, a Real Madrid portugál támadója átvette az Európában játszó legeredményesebb futballistának járó Aranycipőt.
Hét érmet szereztek a magyar női tornászok a Mariborban megrendezett 48. Salamunov nemzetközi emlékversenyen.
A magyar labdarúgó-válogatott közel került ahhoz, hogy legjobb harmadikként kijusson a jövő évi franciaországi Európa-bajnokságra.
A magyar labdarúgó-válogatott 4-3-as vereséget szenvedett vasárnap a görög csapat vendégeként utolsó Európa-bajnoki selejtezőmérkőzésén, így Észak-Írország és Románia mögött a harmadik helyen maradt az F csoportban.
A világbajnoki címvédő Lewis Hamilton, a Mercedes brit pilótája nyerte a vasárnapi Forma-1-es Orosz Nagydíjat, s 66 pontra növelte az előnyét az összetett pontversenyben.
Nico Rosberg Japán után sorozatban másodszor szerezte meg a pole pozíciót – Lewis Hamilton már meg sem próbálkozott egy újabb körrel. A harmadik a két Ferrarit legyőző Valtteri Bottas lett.
A spanyol válogatott hazai pályán 4–0-ra legyőzte Luxemburgot az Európa-bajnoki selejtezősorozat C-csoportjának kilencedik fordulójában, ezzel kijutottak a jövő évi Eb-re. Az ukránok legyőzték a macedónokat, míg a szlovákok meglepetésre kikaptak a fehéroroszoktól, ami a legjobb harmadik helyért folyó csata szempontjából is megkavarhatja a kártyákat.
Az elmúlt hétvégén, egy napsütéses szombati napon cserkészekkel telt meg a jánosi középiskola udvara, ahol a testmozgás népszerűsítése jegyében sportnapot tartott a Kárpátaljai Magyar Cserkészszövetség.
Mányoki Attila a Los Angeleshez közeli Catalina-csatornát is átúszta, méghozzá 11 óránál rövidebb idő alatt – derült ki abból a beszámolóból, amelyet újabb sikeréről juttatott el a magyar hosszútávúszó az MTI-hez.
Ifjúsági Európa-csúcsot ért el szakításban a súlyemelők litvániai korosztályos kontinensviadalán Holló Szilárd.
End of content
End of content