Sport

Hókotró a pályán!

Ugye ismerős a mondás: civil a pályán! A kézi munkaerő mellett most a legtöbb helyen gépi beavatkozásra is szükség volt ahhoz, hogy a jó egy hete ránk zúduló téli áldás után futballra alkalmassá tegyék azokat a stadionokat, ahol a megyei és járási Téli Kupa előselejtezőinek fordulóit rendezik. Mint ismeretes, a Beregszászi járásban a Téli Kupa…

Új edzővel is sikeresen rajtolt a Beregvidék

A megyei szinten tavaly szinte mindent megnyerő, illetve az Ukrán Kupában is maradandót alkotó Beregvidék SC új vezetőedzővel vágott neki a 2012-es esztendőnek: a korábbi sikeredzőt, Nagy Róbertet Vitalij Azarov váltotta a kispadon.

Vége a szünetnek a BL-ben

Február 14-15-én 2-2 mérkőzéssel a hosszú téli szünet után újra mérkőzéseket rendeztek a Bajnokok Ligájában. A sorozat első nyolcad döntőin a végső győzelemre is esélyesnek tartott Barcelona a Leverkusen otthonába látogatott. Az összecsapás első félideje nem szolgáltatott túl sok izgalmat.

Továbbra is 100%-os a Hoverla

A törökországi Antalyában edzőtáborozó Hoverla-Zakarpattya meggyőző formát mutat a felkészülési találkozókon. Mint már közöltük az első antalyai edzőmérkőzésen Olekszandr Szevidov mester tanítványai 1:0-ra verték az Tataran Presot.

MMA döntő Bukovelben

A Bukovel síparadicsom, a Beszkid MMA (Kevert Harcművészetek) központ, a Free-fight Szövetség és a harcművészek jóvoltából, felejthetetlen estében lehet része mindazoknak, akik kedvelik a küzdelmeket.

Ismét győzött a Zakarpattya

Második szakaszához érkezett a Hoverla-Zakarpattya felkészülése. A másodosztályban szereplő együttes a hazai edzőmérkőzések után február 10-én a törökországi Antaljában lépett pályára.

End of content

End of content