Sport

Euro 2012: az ukrajnai szálláshelyek 87 százaléka már biztosított

Immár több mint 52 200 szoba áll a labdarúgó Európa-bajnokságra érkező szurkolók rendelkezésére a négy ukrán fogadó városban, ami az európai szövetség által elvárt mennyiség 87 százaléka – jelentette be kedden sajtótájékoztatón az Euro 2012 előkészületeiért felelős ukrán miniszterelnök-helyettes.

Böde Ukrajnába tart

A Nemzeti Sport információja szerint vasárnap a törökországi Antalyába utazott Böde Dániel, a Paks gólerős középpályása, ahol próbajátékon vesz részt az ukrán első osztályú bajnokságban szereplő, kétszeres ukrán kupagyőztes Csernoromec Odesszánál, amely ott edzőtáborozik.

Indul a téli kupa

Január 29-én veszi kezdetét a téli labdarúgókupa a Beregszászi járásban. Az előcsatározásokba 23 együttes nevezett be. Ezek négy helyszínen – Guton, Haláboron, Bátyúban és Nagybégányban – mérkőznek meg egymással.

End of content

End of content