70 éves a legismertebb kárpátaljai labdarúgó játékvezető
Nemrégiben ünnepelte 70. születésnapját vidékünk labdarúgó sportjában jól ismert Olekszándr Temetyev.
Nemrégiben ünnepelte 70. születésnapját vidékünk labdarúgó sportjában jól ismert Olekszándr Temetyev.
Március 6-án és 7-én lejátszották négy találkozó visszavágóját a Bajnokok Ligájában. Az első játéknapon a portugál Benfica szerette volna kiköszörülni a csorbát, azaz az idegenben 2:3-ra elveszített mérkőzés után hazai környezetben kiharcolni a továbbjutást. A kisebb hullámvölgyben lévő hazaiak az első negyedórában nem tudtak mit kezdeni a masszív orosz védőfallal, lövéseik rendre elhaltak a védőkön,…
Az első nap mindhárom magyar versenyzője, Dénes Mercédesz (48 kg), illetve a szabadfogású Wöller Gergő (66 kg) és Fodor Tamás (96 kg) is győzelemmel kezdett, s bejutott a legjobb nyolc közé a belgrádi birkózó Európa-bajnokságon. Dénes a negyeddöntőben kikapott.
Az Európa Liga legjobb 16 csapata között három hazai döntetlen mellett az Olimpiakosz Pireusz idegenbeli sikere jelentette a legnagyobb szenzációt.
A kárpátaljai megyei Téli Kupában március 4-én lejátszották az elődöntőket.
A beregszászi járási Téli Kupában az elmúlt hétvégén rendezték meg a nyolcad döntőket.
Márciusban ünnepel a Real Madrid: a klub 110 éves.
Kizárólag a nemzetközi mérkőzéseket figyelembe véve az elefántcsontparti Didier Drogba vezeti a 21. század legjobb góllövőinek listáját a labdarúgás történetével és statisztikájával foglalkozó szervezet, az IFFHS kimutatása szerint.
A magyar labdarúgó-válogatott megőrizte 37. helyét a nemzetközi szövetség (FIFA) világranglistáján, melyet továbbra is a világ- és Európa-bajnok spanyolok vezetnek.
Az UEFA Vad István játékvezetőt jelölte ki a csütörtöki Metaliszt Harkiv–Olympiakosz Európa-liga-találkozóra, amelyen várhatóan ismét Megyeri Balázs áll a vendég görög csapat kapujában.
End of content
End of content