A héten is meleg időre számíthatunk Kárpátalján
A Kárpátaljai Megyei Hidrometeorológiai Központ előrejelzése szerint nyárias időre számíthatunk, helyenként kevés csapadékkal – olvasható a mukachevo.net internetes hírportál bejegyzésében.
A Kárpátaljai Megyei Hidrometeorológiai Központ előrejelzése szerint nyárias időre számíthatunk, helyenként kevés csapadékkal – olvasható a mukachevo.net internetes hírportál bejegyzésében.
Az Állatkertek Napját ünneplik augusztus 9-én Magyarországon a Budapesti Állat- és Növénykert 1866-os megnyitásának emlékére. Az első ilyen magyar létesítmény az 1752-ben alapított Schönbrunni állatkert volt
Világszerte augusztus 9-én ünneplik az őslakosság nemzetközi napját immár 25 éve.
Napra pontosan 75 évvel ezelőtt, a hiroshimai bombázás után három nappal, 1945. augusztus 9-én az Amerikai Egyesült Államok Nagaszakira is ledobta mindent gyilkoló fegyverét. A japánok ellen irányuló megtorló támadást tekintik a második világháború utolsó momentumának. Ez volt az első és utolsó eset, amikor háborúban nukleáris energiát alkalmaztak.
Helyes táplálkozással is sokat tehetünk bőrünk szépségéért és egészséges víztartalmáért! A hangsúly a folyadékbevitelen van: mindegy, hogy ásványvízről vagy lédús gyümölcsről, zöldségről van szó, hiszen mind-mind belülről hidratálnak.
Kezdődik a parlagfűszezon – hívta fel a figyelmet a Nemzeti Népegészségügyi Központ (NNK) szombaton a Facebook-oldalán.
A Kárpátaljai Megyei Hidrometeorológiai Központ előrejelzései szerint napsütéses és csapadékmentes hétvégére számíthatunk.
A magas koleszterinszint veszélye, hogy nem okoz tünetet és csak a következményeivel hívja fel magára a figyelmet. Dr. Vaskó Péter, a KardioKözpont szakorvosa az egyetlen kivételről és a kezelés kiemelt jelentőségéről beszélt.
Ananászt nemcsak azért érdemes fogyasztanunk, mert az egyik legfinomabb trópusi gyümölcs, hanem azért is, mert számos pozitív hatást gyakorol szervezetünkre.
Hetvenöt éve, 1945. augusztus 6-án reggel fél nyolckor három amerikai repülőgép tűnt fel a japán nagyváros, Hirosima fölött. Közülük az egyik B–29 típusú, Enola Gay nevet viselő bombázó alacsonyabbra ereszkedett, és „valamilyen tárgyat” dobott le. A város felett 8 óra után 15 perccel és 17 másodperccel vakító kékesfehér fény lobbant, majd mennydörgés következett.
End of content
End of content