Színes

  • A koktélok ezért veszélyesek a strandon

    Fájdalmas, vörös foltokat okozhat, ha a citrusfélék leve a bőrre kerül, majd napsugárzás éri. Jó tudni ezt mindenkinek, aki a kánikula elől a medencébe menekül, és hűsítő koktélokkal próbálja átvészelni a következő napok forró időjárását.

  • Mitől van a „voltam már itt” érzés?

    Történt már velünk olyan, hogy nem tudtunk elfelejteni egy számot? Hogy furcsán nézett ki az a szó, amit az előbb írtunk le? Úgy éreztük egy új helyen járva, hogy már voltunk ott? Ne aggódjunk, mindezek szó szerint csak a fejünkben történnek és ártalmatlanok. Az alábbiakban hat ilyen furcsa jelenséget járunk körül.

  • Közösségépítő lovas táborok Nagyszőlősön

    Július folyamán minden héten hétfőtől péntekig táborokat szerveztünk a nagyszőlősi Szelíd Lovasközpontban. Az idei év legmozgalmasabb időszakában kétszer annyi gyereket táboroztattunk, mint tavaly, mindezt a Bethlen Gábor Alap és a Kárpátaljai Magyar Nagycsaládosok Egyesületének (KMNE) jóvoltából. A táborozók 10-14 éves korú kárpátaljai magyar gyerekek voltak, akik a KMNE tagcsaládjaiból érkeztek.

  • Marad a kánikula egész héten

    Az előttünk álló napokban is marad a hőség térségünkben. Hétfőn, augusztus 6-án napos, száraz idő lesz. Napközben a csúcshőmérséklet 30-33 fok között mozog. A nap második felében helyenként kialakulhatnak záporok, zivatarok, melyek környezetében a szél is megerősödhet.

  • A lábgomba megelőzése

    A nyilvános zuhanyozók, öltözők és az úszómedencék környéke valóságos tenyészhelye a mikroszkopikus gombáknak. Lábbeli viselése segíthet megelőzni a fertőzéseket. De elég-e erre egy strandpapucs?

End of content

End of content