Zivatarokkal érkezik a lehűlés
Az előttünk álló néhány napban egyre több helyen kell záporokra, zivatarokra számítani. A hőmérséklet is visszaesik.
Az előttünk álló néhány napban egyre több helyen kell záporokra, zivatarokra számítani. A hőmérséklet is visszaesik.
Vannak ételek, illetve italok, amelyeket jobb, ha nem fogyasztunk együtt, ha jót akarunk magunknak. Nemcsak emésztésünknek tesznek rosszat, de akár meg is betegíthetnek.
A nagybaktai születésű Diana Szirenko Kijevben él, ahol számítógépes játékok írásával foglalkozik – nem kevés sikerrel. Emellett férjével eltökélt céljuk, hogy a világ minél több országába eljussanak. Szinte havonta új úti célt
Az eper nemcsak ízletes finomság, de segít megőrizni szívünk egészségét, memóriánk frissességét, sőt bizonyos daganatok kialakulását is segíthet meggátolni.
A fájdalomküszöbe mindenkinek más – ami az egyik embernek még épp tűrhető, a másiknak már elviselhetetlen. A fájdalomérzetet az agyunk hozza létre különböző, a testünktől kapott információk alapján, éppen ezért jó néhány dolog befolyásolhatja, hogy pontosan mit és milyen erősségben érzékelünk. Éppen emiatt léteznek olyan módszerek, amelyekkel orvosság nélkül is megpróbálhatjuk enyhíteni a fájdalmainkat.
Komikus incidensnek lehettek szemtanúi a nagyszőlősi járási Nagykopányban május 10-én a koradélutáni órákban – számolt be róla a goloskarpat.info internetes hírportál. Bár egy járműtulajdonos aligha szórakozott a történteken.
Annak idején Kopp Mária magyar orvos, pszichológus egy magánbeszélgetésben azt mondta, hogy Európát nem a harmadik világháborútól, hanem a semmittevésben felnövő, saját kontrollálatlan vágyainak odavetett generációktól félti! Sajnos, felnőtt egy olyan generáció, amelynek egy részét nem lehet feladatokkal terhelni, mert unja, s mindjárt továbbáll! Ezek a fiatalok, mivel kitartó munkát sem az iskolában, sem az…
Egyetlen véradó három ember életét mentheti meg – többek között ezzel a kulcsmondattal toborozza évek óta a donorokat a magyarországi Vérellátó Szolgálat. A vérre óriási igény van az egészségügyben – a biztonságos ellátáshoz évente közel félmillió egységre van szükség -, ezért adományozóból sosem lehet elég. Maga a véradás viszont önkéntes és hivatalosan térítésmentes, honorálni étkezési…
Betegségeket nem csak az embertársainktól, hanem a körülöttünk lévő állatoktól is gyakran elkaphatunk – például a következőket is.
Immár nyolcadik alkalommal rendezik meg az Ezüst Táltos fesztivált a középkori várkastély területén május 25–27. között.
End of content
End of content