Színes

  • Veszélyeztetett fajnak nyilvánítanák a zsiráfot

    A zsiráfpopuláció harmadával csökkent az utóbbi harminc évben, ezért állatvédők csoportjai petíciót nyújtottak be az Amerikai Egyesült Államok Halászati és Vadászati Hivatalának (FWS), hogy nyilvánítsák veszélyeztetetté. Bár az amerikai szervezet semmit nem tud tenni az ellen, hogy Afrikában leöldössék az állatokat, de így legalább megnehezítenék, hogy azok maradványait behozzák az országba.

  • Amit eddig nem tudott a borsról, pedig fontos

    A fekete bors az egyik legnépszerűbb, leggyakoribb fűszer, minden háztartásban megtalálható, és az édességeken kívül szinte minden ételünk kellemes ízesítője. Azonban azért is érdemes rendszeresen fogyasztani, mert rendkívül jó hatásai vannak az egészségünkre.

  • A leukémia tünetei

    A legtöbb új vérsejt, amelyet testünk termel, a csontvelőből származik. Azoknál, akik leukémiában szenvednek, ezek az új vérsejtek mutálódnak és elrákosodnak. Aztán osztódni kezdenek, és tulajdonképpen így fejlődik ki a betegség.

  • Hatalmas jéghegy érkezett egy kanadai kisvároshoz

    A sarki áramlatok minden tavasszal hatalmas jéghegyeket sodornak Új-Fundland partjaihoz az Északi-sarkról. Nem véletlenül nevezik ezt az útvonalat „jéghegyfolyosónak”: több száz jégóriás érkezik így a partok közelébe tavasztól késő nyárig, ami után szeptemberben újra visszahűl a víz.

  • A térdfájdalom gyakori okai

    Nyilall, duzzadt, merev, kattog? A térdfájdalom sokakat érint, és számos oka lehet. Dr. Páll Zoltán sebész, traumatológus, sportorvos az 5 leggyakoribb okról és a kezelési lehetőségekről beszélt.

End of content

End of content