Az idei munkácsi Cservene Vino borfesztivál programja
A Cservene Vino elnevezésű borfesztivált január 11. és 15. között rendezik meg a munkácsi Győzelem parkban.
A Cservene Vino elnevezésű borfesztivált január 11. és 15. között rendezik meg a munkácsi Győzelem parkban.
Az emberiség négyötöde szenved hátfájástól különböző okok miatt, legyen az apró, éles fájdalom, vagy elnyújtott, tompa szenvedés. Legalább ennyire gyakoriak a hátfájásokkal kapcsolatos tévhitek is: az alábbiakban összefoglaljuk gyorsan, hogy mit érdemes tudni – és mit érdemes elfelejteni.
A cukorbetegséget megelőző prediabétesz ugyan még egy visszafordítható állapot, azonban komoly odafigyelést követel meg az érintettektől. Fontos tehát időben felismerni a problémát.
Ha van macskátok, biztosan jártatok már úgy, hogy egy-egy jól sikerült vadászútja után a küszöbön félberágott, vagy éppen még alig élő egeret találtok, a cica pedig büszkén ült mellette, mint aki hatalmas ajándékot hozott nektek. A kis négylábú tényleg ajándéknak szánja a vadászzsákmányt – úgy gondolja, hogy egyedül nem tudjátok magatoknak megfogni a vacsorát, és…
Az MTVA és a Megafilm Service közös produkciója a Csak színház és más semmi című hat epizódból álló sorozat második szériája 2017. február végétől heti rendszerességgel, péntek esténként 20.30-tól lesz látható a Duna televízión.
Dacára annak, hogy az emberiség mind tudásában, mind szociális érzékében jelentős fejlődésen ment át, nem múlik el úgy tél – még az utóbbi években tapasztalt enyhébb telek sem – hogy ne szerepelne a hírekben a kihűlés okozta halál. De pontosan mi is történik akkor, ha az emberi szervezet kihűl?
Hidegben minden meleg étel jóleshet, de próbáljunk meg nem meleg tésztákat vagy sajttal, tejföllel és zsiradékokkal teli leveseket fogyasztani.
Először díjaztak digitális mozikamerákat is a technikai Oscarok odaítélésekor. Az amerikai filmakadémia összesen 18 tudományos és technikai eredményt jutalmazott.
Remekül kihasználható a hatalmas fagyasztóláda, vagy fagyasztórész a hűtőszekrény aljában – főleg így az ünnepek után a megunt maradékok eltakarítására – de mégis, mit lehet bele tenni, és mit nem? Összeszedtük a fagyasztás néhány alapszabályát.
Mindenki tudja, hogy az SOS-t akkor használjuk, ha bajba jutunk – de mit jelent pontosan a rövidítés, honnan jön a szokás, és mikor használták először?
End of content
End of content