Mit tegyünk, hogy a gyermek sportszerető legyen?
Nagy probléma manapság, hogy számos fiatal alig mozog, legszívesebben a számítógép előtt tölti idejét – arról azonban, hogy a gyerekek sportszeretőkké váljanak, a szülők idejekorán tehetnek.
Nagy probléma manapság, hogy számos fiatal alig mozog, legszívesebben a számítógép előtt tölti idejét – arról azonban, hogy a gyerekek sportszeretőkké váljanak, a szülők idejekorán tehetnek.
A fogaink természetes állapotukban nem hófehérek, hanem a törtfehértől a nagyon világos barnáig terjedhet az árnyalatuk.
Az idei nemzetközi Duna-napot június 28-án szervezik meg Halábor közelében, a Tisza-parton.
Mintegy kilencvenezer gyerek vesz részt idén az Erzsébet-táborok programjaiban az ország csaknem ezer településén, 4,4 milliárd forintos állami támogatásból – mondta az Emberi Erőforrások Minisztériumának család- és ifjúságügyért felelős államtitkára a zánkai Erzsébet Üdülőközpont és Tábor hétfői megnyitó ünnepségén.
A nagyszőlősi Szelíd Lovasközpont célja az évszázadokkal ezelőtt kialakult lovaskultúránk ápolása és átörökítése a fiatal nemzedék számára.
A két történelmi személyiség házasságkötésének 334. évfordulóját méltatták a munkácsi várban június 15-én, melyre száznál is több látogató érkezett – adta hírül a mukachevo.net hírportál.
A hajmosás helyes ütemezéséről hosszú idő óta folyik a vita, s aligha dől el egyhamar. Nem könnyű eldöntetni ugyanis, milyen időközönként kell a samponhoz nyúlni, hogy a zsírosodás és a korpa ne okozzon kellemtelenséget, és a haj mindig csillogó és fényes legyen.
Huszt városa bekerült az Ukrajna hét csodája című verseny döntőjébe – közölte a zakarpattya.net.ua június 15-én.
Vezetés közben általában nem gondolunk arra, hogy az autó szélvédője megvédi-e a szemet az UV-sugárzástól, pedig fontos lenne.
Már az öngyilkosságra utaló posztokat is lehet jelenteni Facebookon, a közösségi oldal így próbál meg segíteni a felhasználóknak.
End of content
End of content