A diósgyőri ultrák átadták az adományokat Kárpátalján
A diósgyőri szervezett szurkolói csoportok ismét gyűjtést szerveztek a kárpátaljai magyaroknak.
A diósgyőri szervezett szurkolói csoportok ismét gyűjtést szerveztek a kárpátaljai magyaroknak.
Sikerrel fejeződött be a Fölszállott a páva népzenei tehetségkutató gyermekkiadásának első középdöntője, de hátra van még 12 produkció – ők most pénteken, december 11-én állnak színpadra a döntőbe jutásért.
A nagymuzsalyi gyerekek és szüleik a helyi katolikus templom előtt várták a Mikulást, aki sötétedés után a Krampusszal együtt érkezett, ráadásul hó hiányában lóháton.
A karácsonyi vásárt december 17-én nyitják meg Munkácson a Fedorov utcában – közölte a mukachevo.net hírportál.
A Visk Televízió immáron harmadik alkalommal szervezett Mikulás-napi ünnepséget.
A naptár szerint tél van, de az időjárás mégis olyan szeszélyes, mint tavasszal, vagy ősszel. Egyik nap még vacogunk, másik nap már újra elővehetjük könnyű ruháinkat. A klímaváltozásnak köszönhetően az időjárás nagyon szélsőségessé vált, egyik napról a másikra akár 10-20 fokot is változhat a levegő hőmérséklete. Az ingadozás szervezetünket is kimeríti, gyakran indokolatlanul fáradtnak érezzük…
A fenyőnek valójában rengeteg felhasználási módja létezik, és ezek közül csak egy a néphagyomány, hogy karácsonykor megvéd a gonosz démonoktól.
A helyzetért egyértelműen az éghajlatváltozást, a globális felmelegedést tartják felelősnek a kínai szakemberek.
A teázásnak nagyon sok pozitív hatása van, nem csoda, ha a tea az egyik legnépszerűbb ital a világon. A legtöbben filteres teát készítenek, a filtert pedig a szemétbe dobják – pedig több dologra is felhasználhatjuk!
Tíz évvel ezelőtt ellopott holland mesterművek kerültek elő Ukrajnában, ám fennáll a veszélye, hogy az alkotásokat a feketepiacon akarják értékesíteni – közölte hétfőn az a hollandiai múzeum, ahonnan annak idején lába kelt a műveknek.
End of content
End of content