Színes

  • Ezek a magnéziumhiány jelei

    A magnézium az egyik legfontosabb ásványi anyag a szervezetünkben, számos fontos feladata van, felelős például a vérnyomás szabályozásáért, az izmok és idegek megfelelő működéséért, emellett az immunrendszernek és az emésztésnek is szüksége van rá. Mi utal arra, hogy nincs belőle elegendő?

  • Teljes névváltoztatás

    „Amikor összeházasodtunk, felvettem a férjem nevét. Most hitbéli meggyőződésemből kifolyólag szeretném megváltoztatni a vezeték, a kereszt- és az apai nevemet is. Lehetséges ez?”

  • Zajlott az élet Tiszaújfaluban

    Nem sokat tétováztak Tiszaújfaluban a Csillag születik szervezői. Nem sokkal azután, hogy kiválasztották a községben a legtehetségesebb gyerekeket, augusztus első hetében kezdetét vette a rajziskola.

  • Csalán: mit főzzünk belőle?

    A csalán egyike a méltatlanul mellőzött gyógynövényeinknek, holott minden része – gyökere, szára, levele és virága is gyógyhatású. Milyen ételeket készíthetünk belőle?

  • Elköltözik a bányásztelepülés krónikása

    2015. augusztus 16-án töltötte be 85. születésnapját Aknaszlatinán Sóbányi Imre, akinek sok évtizedes, áldozatos közösségszervező munkáját a KMKSZ Fodó Sándor-díjjal ismerte el. Imre bácsi tizennégy éves korától él a településen, melynek történetét, valamint a Szlatinától elválaszthatatlan sóbányászat történetét a kezdetektől kutatta.

End of content

End of content