Megidézte a Tokaji Aszút az első magyar női parfümőr
Minya Viktória újragondolta a Magyar Királyné Vizét. Ebből született az Eau de Hongrie, mely a legnemesebb magyar bor aromáját idézi.
Minya Viktória újragondolta a Magyar Királyné Vizét. Ebből született az Eau de Hongrie, mely a legnemesebb magyar bor aromáját idézi.
A kivándorlók napján az emberiség sokszínűségét ünneplik.
Az elmúlt vasárnap, december 14-én zsúfolásig megtelt a beregszászi főiskola nagyterme. Adventi családi délutánra gyűltek össze több százan a helyi római katolikusok, reformátusok és a cserkészközösség tagjai.
Hatalmas eredményt ért el a hétvégén Kulcsár Edina, aki a Miss World 2014 londoni döntőjében Miss Dél-Afrika után a második lett, megelőzve az amerikai szépségkirálynőt. Ma már csak kevesen tudják, hogy Magyarország és egyben Európa első szépségkirálynője Simon Böske volt, egy keszthelyi lány, akiről 2010-ben halálának negyvenedik évfordulója alkalmából könyv jelent meg.
Nagysándor József vezérőrnagy, aradi vértanú nemrég előkerült, nagybátyjához írt búcsúlevelét 14 millió forintért vette meg a magyar állam egy árverésen.
December 7-én első alkalommal rendeztek gyerek- és bababörzét a nagyszőlősi járási Batáron azzal a céllal, hogy a nem használt, de még használható ruhaneműk, játékok, kelengyék és egyéb, feleslegessé vált holmik új gazdára találhassanak.
Az eredményes zöldségtermesztés hajtatásban csak úgy képzelhető el, ha a kedvezőbb hőmérsékleti víz- és egyéb technológiai feltételek mellett a növények tápanyagellátását is magas szinten biztosítjuk. Ehhez ismerni kell a zöldségfélék tápanyag- és talajigényét, a tápanyagellátás különféle módjait. A szabadföldi termesztéshez képest a hajtásban többszörös terméseredményt is képesek vagyunk elérni, ennek feltétele azonban a termelő nagyobb…
Megválasztották az év antiszavát, ifjúsági szavát és netszavát is.
Hamarosan újabb miniműemlékkel gazdagodik Ungvár. Ez alkalommal a Rubik-kocka szobrát készítik el. A műemléket a játék feltalálásának negyvenedik évfordulója alkalmából állítják.
Kész Attila gyermekkori álma vált valóra, amikor 2004-ben a Verbőci és Feketepataki Vadásztársaság tagja lett, hat éve pedig ő vezeti a 16 főből álló vadásztársaságot, melynek territóriuma 1073 hektárt tesz ki.
End of content
End of content