Háromdimenziós modell készült a huszti várról
Cseke György grafikus és Várnai Dezső építész 2014 júliusában elkészítette a huszti vár háromdimenziós modelljét.
Cseke György grafikus és Várnai Dezső építész 2014 júliusában elkészítette a huszti vár háromdimenziós modelljét.
1. Egyiptomban több mint 130 piramist tartanak nyilván. Az első, Dzsószer fáraó lépcsős temetkezési helye az i. e. 27. században épült meg. A legutolsó piramisépítő az i. e. 16. században élt I. Jahmesz volt.
A TELEVÍZIÓ VILÁGNAPJÁt minden évben november 21-én tartják 1996 óta. Célja, hogy a televíziós társaságok olyan témákat állítsanak középpontba, mint a béke, az együttműködés, a fejlődés.
Királyok, akik farkasnak, üvegnek vagy operahősnek képzelték magukat, a koronás fő, aki csak egy sütemény fejében volt hajlandó aláírni a törvényt, uralkodók, akik őrületükben saját fiukat vagy testőreiket kaszabolták le, a felség, aki XIV. Lajos szellemével társalgott, a királynő, aki egy egész utazást végigordított, és az uralkodó, aki öt hónapon át nem volt hajlandó átöltözni….
Gondolkodásunkat erősen befolyásolhatja az a nyelv is, amelyet beszélünk.
Egy új típusú hangversenyzongorát fejlesztett ki az elmúlt évek folyamán Bogányi Gergely Kossuth-díjas zongoraművész, aki az MTI-nek kedden adott interjújában elmondta: a várakozásainkat is felülmúló, egyedülálló formatervezésű, az eddigieknél gazdagabb hangképű, illetve hangzású „csodazongorát” januárban mutatják be a nagyközönségnek.
November 3. és 6. között már második nagyszabású tanulmányi kirándulását szervezte meg az Ungvári Nemzeti Egyetem magyar kara.
Mintha ezernyi apró szentjánosbogár világítaná be ezt a különös, környezetbarát kerékpárutat Hollandiában.
Minden kezdet nehéz – tartja a mondás. Ugyanez vonatkozik az egyetemistává válásra is, amely a gondtalan iskolás évek után eleinte talán megszokhatatlannak tűnik.
A megfelelő palántanevelő közeg kiválasztásának fontosságára hívja fel a figyelmet Őrhidi László nagydobronyi gazdálkodó, a „Pro agricultura Carpathica” Kárpátaljai Megyei Jótékonysági Alapítvány szaktanácsadója.
End of content
End of content