Jótékonysági árverésen keresnek nevet regényszereplőiknek neves írók
Jótékonysági árverésen keresnek nevet regényszereplőiknek neves írók, az érdeklődők november 20-ig online is licitálhatnak.
Jótékonysági árverésen keresnek nevet regényszereplőiknek neves írók, az érdeklődők november 20-ig online is licitálhatnak.
Harry Potter témájú hotel nyílt Londonban. A 163 éves épületben található Georgian Hotel szobái Roxfort híres termeit utánozzák – írja a brit The Independent.
Mi volt a kedvenc étele II. János Pál pápának és hogyan változott a vatikáni konyha menüje, amióta az argentin Ferenc pápára főznek? – ezt is elárulja David Geissernek, a svájci gárdisták szakácsának a könyve – tájékoztat az MTI.
Október 19-én a helyi gyerekek és szülők nagy örömére felavatásra került a Kárpátaljai Népfőiskolai Egyesület kezdeményezésére létrehozott játszótér.
Elkezdődött vasárnap a téli időszámítás, az órákat hajnali háromkor kellett egy órával visszaállítani.
Hagyományőrző és közösségteremtő céllal szerveztek az ungvári járási Szalókán Szüreti Napot október 19-én. A helyi kultúrház és a helyi tanács által szervezett rendezvény előtt a szalókai Tiszavirág Tánccsoport feldíszített szekerekkel járta be a falut, hívogatva a lakosságot a kultúrházba az ünnepi koncertre.
Bucsi Réka és Vácz Péter alkotása is szerepel az Oscar-esélyes animációs filmek listáján.
A csokoládé felemás érzéseket kelt bennünk: egyrészt élvezetet nyújt, másrészt pedig egészségtelen és hizlaló.
A KMKSZ Beregújfalui Alapszervezete honismereti kirándulást szervezett október 19-én. A túrán részt vett a tiszacsomai és a badalói alapszervezet is.
Babják Zoltán, Beregszász polgármestere Facebook-oldalán közölte, hogy mintegy félszáz japán cseresznyefát ültetnek a városban.
End of content
End of content