Színes

  • Ínyvérzés, ínygyulladás: otthon is kezelhető

    Az egyik leggyakoribb fogászati probléma az íny gyulladása: az íny vérezhet, megduzzadhat, elveszíti egészséges rózsaszín árnyalatát. A kezeletlen ínygyulladásnak súlyos következményei lehetnek – többek között a fogak elveszítése. Mit tehetünk ellene?

  • A korai burgonya termesztéséről Kárpátalján II.

    A korai burgonya termesztésével kapcsolatos aktuális kérdésekről, mindenekelőtt a fajtaválasztásról, a vetőgumók csíráztatásáról-ültetéséről és a növény hajtatásban, illetve fóliatakarás alatti termesztéséről beszélgettünk Őrhidi László nagydobronyi gazdálkodóval, a „Pro agricultura Carpathica” Kárpátaljai Megyei Jótékonysági Alapítvány szaktanácsadójával. Folytatjuk a korábban megkezdett témát.

  • Ha támad az influenza

    Európa nyugati felén és több, Ukrajnával szomszédos országban is kiterjedt influenzajárvány van – derül ki a különböző járványügyi jelentésekből. Vidékünkön ugyan még nem beszélhetünk kiterjedt járványról, de az utóbbi két hét során lényegesen megnőtt az influenzaszerű tünetekkel orvoshoz fordulók száma. Emiatt nincs tanítás Ungvár, Csap, Munkács, Beregszász, Nagyberezna iskoláiban, illetve a Munkácsi és Ungvári járás…

  • Vásárlási tanácsadó: Mikrohullámú sütő

    A „mikró” mára a konyha majdhogynem nélkülözhetetlen kellékévé vált. Használatával jelentősen felgyorsíthatjuk a főzés folyamatát, a melegítést és az olvasztást. A többfunkciós készülékekkel süthetünk, főzhetünk és grillezhetünk is. De hogyan vásároljunk mikrohullámú sütőt?

  • Tippek szívünk egészségének megőrzéséhez

    Nemcsak akkor védhetjük a szívünket, ha minél nagyobb dolgokat változtatunk meg az életünkben. Az apróságoknak is lehet nagy hatása, így ha ezek közül a tippek közül betartunk néhányat, már kisebb a veszély arra, hogy sérüljön a szívünk.

End of content

End of content