Mikulásjárás Beregszászban
Ajándékot hozott a Mikulás a Beregszászi 6. Számú Általános Iskola tanulóinak a Nemzetstratégiai Kutatóintézet (NSKI) jóvoltából.
Ajándékot hozott a Mikulás a Beregszászi 6. Számú Általános Iskola tanulóinak a Nemzetstratégiai Kutatóintézet (NSKI) jóvoltából.
Viszonylag rövid idő alatt két programot is szerveznek a közeljövőben a Cserkészliliom a Keresztény Ifjúságért Jótékonysági Alapítvány CSÚCS-programok 2014 projektjének keretein belül – tájékoztatott utazásunk kezdetén Bárdos István alapítványi elnök.
Myrai avagy Barii Szent Miklós (dec. 6.) a keleti egyház egyik fő szentje, a gyermekek Mikulása, Télapója, Karácsony Apója.
Jobb lábbal rá kell támaszkodni a sínen futó pedálra, és nincs több legyőzhetetlen emelkedő!
Többek között Bíró Lajos, Horváth József Ráspi, Kalla Kálmán, Segal Viktor és Széll Tamás alakját és kedvenc fogásait ismerhetik meg az olvasók a Magyar Konyha Kiadó gondozásában megjelent, 20 séf 100 recept – Nem csak ínyenceknek című kötetből.
Új turisztikai portál létrehozásáról tárgyalnak december 5-én az Ungvári Városi Tanács épületében a Discover Uzhhorod projekt résztvevői, akik között kutatók és honlapszerkesztők kaptak helyet.
Nagy öröm a kárpátaljai cserkészek számára, hogy 10 év után ismét megszervezték a cserkészetben talán legfontosabb, őrsi munkát végző, fiatal vezetők képzését.
Az ENSZ december 3-át a FOGYATÉKOS EMBEREK NEMZETKÖZI VILÁGNAPJÁvá nyilvánította 1992-ben, hogy felhívja a figyelmet a baleset, betegség, katasztrófa következtében fogyatékossá váltak problémáira.
A határokon átívelő magyar–magyar kapcsolatok ápolása az anyaországi és kisebbségi nemzettársak épülését szolgálják.
Nem szeretné elveszíteni a józan eszét? Figyeljen oda ezekre a problémákra, mert elrabolhatják emlékezőképességét.
End of content
End of content