Világháborús magyar képregények lengyelül
Molnár Ferenc és Szádeczky Kardoss Lajos haditudósításai alapján készült képregények jelentek meg lengyelül.
Molnár Ferenc és Szádeczky Kardoss Lajos haditudósításai alapján készült képregények jelentek meg lengyelül.
A beregszászi KMKSZ-alapszervezet október elején megválasztott új elnöke, Molnár D. István – a Rákóczi-főiskola tanára – munkáját az első perctől a jól bevált hagyományokra épülő megújulás jegyében kezdte el. Rögtön a dolgok sűrűjébe csöppent: a választási előkészületek időszakában október 6-án és 23-án történelmi megemlékezések szervezési munkálatait kellett koordinálnia, az elmúlt hétvégén pedig sor került a…
Az idei év ifjú természetfotós felfedezettje Carlos Perez Naval, egy kilenc éves spanyol kisfiú.
A Rákóczi Szövetség által meghirdetett október 23-i diákutaztatási pályázat egyik nyertese a Rákóczi Szövetség Nagymuzsalyi Ifjúsági Szervezete lett, melynek támogató tanára Jakab Erika, a KMKSZ Nagymuzsalyi Alapszervezetének elnöke.
Lehet, hogy a sok cukor miatt olyan hihetetlenül hiperaktívak a gyerekek?
Az Ekklesia Sisters az egyik legnagyobb esélyese az Eurovíziós Dalfesztivál máltai előválogatója november 22-i döntőjének – adta hírül a La Croix, az Aci Prensa tudósítására hivatkozva.
A kakaóbabban található természetes gyógyhatású vegyületcsoport, a flavonoidok segítségével egészséges idős embereknél megelőzhető a korral járó szellemi hanyatlás – erre a következtetésre jutottak a Columbia Egyetem tudósai.
A tanár munkájának eredménye diákjai teljesítményében és előmeneteleiben nyilvánul meg. Az évekig tartó munka után minden pedagógusnak jólesik a köszönet és hála, amit egykori tanítványaitól kap. Most itt a lehetőség, hogy köszönetet mondjunk.
Jótékonysági árverésen keresnek nevet regényszereplőiknek neves írók, az érdeklődők november 20-ig online is licitálhatnak.
Harry Potter témájú hotel nyílt Londonban. A 163 éves épületben található Georgian Hotel szobái Roxfort híres termeit utánozzák – írja a brit The Independent.
End of content
End of content