Viharos szél tombol az ország kétharmadában
Hat megyére a sok eső, tizenháromra a viharos szél miatt adtak ki figyelmeztetést.
Hat megyére a sok eső, tizenháromra a viharos szél miatt adtak ki figyelmeztetést.
Az 1990-es években Ukrajnában beindult egyfajta földreform, aminek az volt a lényege, hogy a gazdálkodáshoz kedvet érzők földhöz juthattak. Ez az időszak egybeesett a kolhozok szétzilálásával, amelyek nagy tömegben állítottak elő egykor zöldségeket, többek között káposztaféléket.
A Szevodnya kijevi lap elkészítette a tíz legjobb pihenőhely listáját.
Az anyák napját május első vasárnapján ünnepeljük, 2014-ben ez május 4-ére esik.
„Nemrég cipőt vásároltam a piacon, de „természetesen” nem adtak róla számlát. Háromnapi használat után letört a lábbeli sarka. Azonnal visszavittem az árut az eladóhoz, aki azonban nem volt hajlandó visszafizetni a vételárat. Ehelyett azt ajánlotta, hogy saját költségén megcsináltatja a cipőt. Jogomban áll visszakövetelni a vételárat?”
Április 26-án a csapi magyar iskolában egy az idősebb korosztály s a közösség számára egyaránt fontos eseményre került sor: a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség Csapi Alapszervezetének kezdeményezésére e napon megalakult a KMKSZ-nyugdíjasklub.
Május elseje nemcsak a munka ünnepe, hanem a hónaphoz kötődő népszokások miatt is fontos.
„Itt van május elseje…”
Az elmúlt hétvégén a Kárpátaljai Magyar Cserkészszövetség (KáMCSSZ) több mint 200 fő részvételével cserkésznapot tartott.
Ungvár központjában, a Színház téren egy hatalmas vidámpark kapott helyet.
End of content
End of content