Együttműködési megállapodást írt alá a Szinevéri és a cseh Krkonoše Nemzeti Park
Együttműködési megállapodás jött létre a Szinevéri Nemzeti Park és a cseh Krkonoše Nemzeti Park között – adta hírül a transkarpatia.net június 18-án.
Együttműködési megállapodás jött létre a Szinevéri Nemzeti Park és a cseh Krkonoše Nemzeti Park között – adta hírül a transkarpatia.net június 18-án.
Augusztus 29-én indul Gdanskból, és Varsón, Budapesten, Temesváron, Sopronon, Pozsonyon, valamint Prágán keresztül szeptember 12-én ér Berlinbe a kelet-közép-európai rendszerváltás, a kommunizmus bukásának 25. évfordulójára emlékező Szabadság Expressz, amelyre az érdeklődő fiatalok még június végéig jelentkezhetnek.
Újra kék vércse fészekre bukkantak Trnava (Nagyszombat, Nyugat-Szlovákia) közelében negyven év után. Ez a faj Szlovákiában a kihalás szélére jutott, ez a pár egyike az egész Szlovákiában előforduló három költőpárnak.
Ez volt a mottója annak a gyermeknapi rendezvénynek, melyet június 13-án szervezett a KMKSZ Borzsovai Alapszervezete.
A savasodás választ ad minden kérdésedre. A kifejezést egy Robert O. Young nevű amerikai biológus, a lúgosító diétának és a savasodás elméletének atyja alkotta meg. A teória óriási népszerűségnek örvend az egész világon, hatására egy csapásra divatos jelzővé vált a „lúgosító”, amely megoldást nyújt az összes létező problémára.
A kutyákat lelövik, ugye? című Michael Caton–Jones-filmmel kezdődött június 5-én a szabadtéri moziestek sorozata Munkácson.
Erdőkben bóklászók antioxidáns forrása lehet a málnához hasonló gyógynövény, a szeder, melynek rengeteg jótékony hatását ismerjük.
A modern paprikatermesztés hideghajtatásban napjainkban elképzelhetetlen támrendszer és metszés nélkül. E technológia fortélyairól, kárpátaljai sajátosságairól Őr Hidi László nagydobronyi gazdálkodót, a „Pro agricultura Carpathica” Kárpátaljai Megyei Jótékonysági Alapítvány szaktanácsadóját kérdeztük.
Az Antenna Hungária 2014. június 4-én elindította a negyedik országos digitális földfelszíni televíziós hálózat („D” jelű multiplex) adóinak tesztsugárzását. A fehérgyarmati adó a 41H csatornán (634MHz) 75,9kW teljesítménnyel, a tokaji adó a 26H csatornán (514MHz) 64,6kW teljesítménnyel sugározza az adásokat. Az új kapacitás rendelkezésre állásával a nyár folyamán tovább bővülhet a digitális földfelszíni televíziós szolgáltatások…
„Nagy öröm számunkra, hogy a VOLT Fesztivál és Sopron neve ma már elválaszthatatlan egymástól.
End of content
End of content