Kevesen tudják: mi az a különleges illat eső után?
Eső utáni illatot mindenki érzett már, de azt jóval kevesebben tudják, hogy mi is okozza a jelenséget.
Eső utáni illatot mindenki érzett már, de azt jóval kevesebben tudják, hogy mi is okozza a jelenséget.
Madarat tolláról, embert… házastársáról. Úgy tűnik ugyanis, hogy a férj és a feleség DNS-e között megdöbbentő hasonlóság mutatható ki – derül ki a Kaliforniai Egyetem kutatásából, amely több mint 800 házaspár DNS-mintáit vizsgálta meg közelebbről.
Az idei Divohonka versenyt a gyermeknap keretein belül rendezik meg június 7-én az ungvári Szpartak stadion melletti Váralja parkban.
Jó hír a nyaralóknak: a világ első iható napteje már a boltokban van. A bőrgyógyászok azonban egyelőre szkeptikusak.
Míg télen mindent elkövettünk annak érdekében, hogy a rendelkezésre álló kevés fényt a legjobban kihasználjuk, addig május végétől a jobb minőség érdekében a tűző napsütéstől kell a növényeinket védeni.
Algavirágzás, vagyis zöld dagály jelent meg Kína keleti partvidékén, közel 1500 négyzetkilométeres területen figyelték meg az apró növényeket.
2014-re 2013-hoz képest 40 százalékkal nőtt a márka értéke, és elérte a 158,8 milliárd dollárt – derült ki a Millward Brown Optimor médiapiaci kutatóvállalat felméréséből.
Téves riasztás okozott riadalmat a Técsői járásban. Az eset, amelyről az ua-reporter.com ma számolt be, még kedden történt.
A megbocsátás megkönnyíti a felejtést – derül ki egy friss kutatásból, ami megerősíti azt a népi bölcsességet, hogy a legjobb mindkettőt egyszerre gyakorolni.
Ha Técső irányából haladunk Aknaszlatina felé, akkor közvetlenül a szebb napokat megért, Tisza-menti nagyközség előtt útba ejtjük Alsóapsa (ukránul: 2004-ig Gyibrova, ma Nyizsnya Apsa, románul: Apsa de Jos) települést, mely több dolog miatt is nevezetes település.
End of content
End of content