Kárpátalján található Nyugat-Ukrajna legnagyobb naperőműve
Közel 43 ezer napelemből tevődik össze a 23 hektárnyi területen elhelyezkedő naperőmű az ungvári járási Ungsasfalván (Irljaván), mely Nyugat-Ukrajna legnagyobb naperőművének számít.
Közel 43 ezer napelemből tevődik össze a 23 hektárnyi területen elhelyezkedő naperőmű az ungvári járási Ungsasfalván (Irljaván), mely Nyugat-Ukrajna legnagyobb naperőművének számít.
Ungváron négy darab, kivetítővel felszerelt, multimédiás utcai lámpát helyeztek üzembe a turisták könnyebb eligazodása érdekében. A különleges eszközök az utca megvilágítása mellett „társalognak” is a turistákkal.
Ideológiai művekkel teli, fiataloknak ajánlott olvasmánylistát tett közzé a kínai vezetés a héten, nagy vitát kiváltva ezzel a civil véleménynyilvánítás fő terepét jelentő mikroblogokon.
„Hosszú keresgélés után végre sikerült elhelyezkednem. A cégtulajdonos azt mondta, hogy munkába állhatok, s ha minden rendben lesz a próbaidő során, hivatalosan is alkalmaz. Az egy hónap leteltével azonban azt mondta, hogy mégsincs szükség a munkámra, s csak a felét fizette ki a bérnek, amelyben előzetesen megállapodtunk. Jogszerűen járt-e el a munkaadó, s mit lehet…
Láthatatlanná tevő ruha készült szörfösöknek Nyugat-Ausztráliában, hogy megvédje az extrémsportolókat az elmúlt években szaporodó cápatámadásoktól. Az öltözékeket több mint két év alatt fejlesztették ki, és szerdától kaphatóak 495 dolláros (111 ezer forint) áron.
A húsz leggazdagabb képviselő között 16 régiós és 4 frakción kívüli van.
Már szűk két évtizede megannyi kárpátaljai kulturális rendezvényen, illetve több történelmi megemlékezésen feltűnik egy lelkes hagyományőrző csapat, melynek tagjai hol honfoglaló őseink, hol középkori lovagok, hol kurucok vagy ’48-as huszárok viseletét és fegyverzetét öltik magukra, s vagy történelmi bemutatókat tartanak, felidézve a több száz éves múltat, vagy jelenlétükkel emelik egy-egy ünnepség fényét.
Megdőlt a dominódőlés-rekord, az új világcsúcs: 272 ezer 297 dominó.
Alváskutatók azt találták, hogy napi rendszeres alvás hiánya károsíthatja a korai fejlődést. A károsodás mértéke a lányok esetében nagyobb, mint a fiúknál.
A világon a becslések szerint körülbelül hatezer nyelvet beszélnek, a nyelvészek ezeknek csupán töredékét írták le – nem meglepetés tehát, ha találnak még kutatni való nyelveket.
End of content
End of content