Pravoszláv nagycsütörtöki szokások Ukrajnában
Ukrajnában hivatalosan munkaszüneti nap a „tiszta”, más néven nagycsütörtök, amely idén május 2-ára, azaz rögtön a munka ünnepe utáni szabadnapra esett.
Ukrajnában hivatalosan munkaszüneti nap a „tiszta”, más néven nagycsütörtök, amely idén május 2-ára, azaz rögtön a munka ünnepe utáni szabadnapra esett.
Korunkban, az internet világában szinte már nincs is olyan hely bolygónkon, melyet a számítógép képernyőjén keresztül ne tudnánk megtekinteni. Lehet azonban bármilyen fejlett a csúcstechnológia, elmondhatjuk, hogy egy-egy igazi kirándulás ezen helyek valamelyikére: pótolhatatlan. Ennek szellemében dolgozik a KMKSZ Mezővári Alapszervezete is, mely bizonyos időközönként kirándulásokat szervez a tagság számára. Nem is akármilyen helyekre: legutóbb…
Mondhatni mindig erre vártunk, megérkezett a férfiak álma (talán a nőké is).
Április 30-án sajtótájékoztatót tartott az Ungvári Városi Tanács, melyen Volodimir Flenyko polgármester-helyettes válaszolt az újságírók Szakura-feszttel kapcsolatos kérdéseire.
A nemzeti park munkaközössége részt vett a Tiszta forrásokhoz elnevezésű környezetvédelmi versenyen, s A szinevéri források tisztaságának megőrzése című munkájukkal megszerezték az első helyezést.
Még el sem kezdődtek a májusi szabadnapok, a turisták máris tömegesen érkeznek Kárpátaljára többek között azért, hogy megcsodálják a japáncseresznyefák, azaz a szakurák virágzását.
Április 26–28. között a kárpátaljai kerékpárkedvelőknek lenyűgöző kirándulásban volt részük a magyar–ukrán határ mentén Tarpai József, az Ukrán–Magyar Területfejlesztési Iroda vezetőjének irányításával.
Április 30-án 13.00 órától(közép-európai idő szerint) az ungvári Színház téren utcai megmozdulást rendeznek Hangold egészségre a családod! (Zaplanuj szimju na zdorovja!) jelszóval.
Alföldi Róbert, Geszti Péter, Szikora Róbert és Tóth Gabi lesznek az RTL Klub műsorának mentorai.
Ma már szinte lehetetlen lenne elképzelni a mindennapjainkat cipzár nélkül, a különböző ruhadarabokon kívül például táskákon, sátrakon és még számtalan tárgyon használjuk az egy mozdulattal nyitható és zárható megoldást.
End of content
End of content