Szemétgyűjtő akció Ungváron
A környezetbarát élettérre vágyókat szeretettel várják április 20-án Ungvárra kesztyűkkel és szemeteszsákokkal felvértezve.
A környezetbarát élettérre vágyókat szeretettel várják április 20-án Ungvárra kesztyűkkel és szemeteszsákokkal felvértezve.
Lelocsolta benzinnel és felgyújtotta magát egy férfi a kelet-ukrajnai Luhanszk megyében, amikor ki akarták kapcsolni lakásában az áramot – közölték szerdán ukrán sajtóforrások a helyi belügyi szervekre hivatkozva.
„Ismertették velem a vállalati rendeletet, miszerint két hónap múlva a foglalkoztatás feltételeinek lényeges változása, azaz a kevesebb munka miatt félállásban foglalkoztatnak tovább. Jogszerűen jártak-e el a vállalatnál, s mi történik, ha nem egyezek bele a változásba? Jogukban áll-e majd elbocsátani engem, s milyen végkielégítésre, kompenzációra számíthatok ebben az esetben?”
Számos szabálysértést fedtek fel a Técsői Járási Ügyészség munkatársai a kerületi ellenőrzés során, amikor is azt vizsgálták, hogy a helyi végrehajtó bizottságok, a helyi önkormányzatok, illetve a talaj és a vízkészlet racionális felhasználásáért felelős állami hivatalok betartják-e az Ukrán Talaj- és Vízkészlet-felhasználásról szóló kódex követelményeit.
Június 15-16-án a huszti járási Veljatino (Veléte) községben lévő Ihnativszka-hegyen rendezik meg az első kárpátaljai VELET rockfesztivált – tájékoztattak a rendezvény szervezői.
Baleset történt Beregszászban a Munkácsi és a Szuvorov utca kereszteződésénél, sebesültek is vannak – jelentette a Beregszászi Járási Kórház mentőszolgálata a járási rendőrségnek.
Munkaszüneti nappá nyilvánította az odesszai polgármester a „bolondok napját”, azaz április 1-jét, a nevezetes nap ottani megünneplésének 40. évfordulója alkalmából.
Több ezren hallgatták a párizsi Notre Dame kilenc új harangjának játékát szombaton a katedrális előtt.
Káoszt okozó havazás Magyarországon és Ukrajnában, tükörjég a németországi utakon, több tízezer lakás áram nélkül Nagy-Britanniában. Számos klímakutató az Északi-sarkvidék olvadásával hozza kapcsolatba az egész Európában harapós márciusi időjárást.
Szükségállapotot hirdettek ki Kijevben a lehullott sok hó miatt.
End of content
End of content