Különös üzleti fogás: kitiltották a turistákat
Kitiltotta régiségboltjából a turistákat egy férfi Nagy-Britanniában, ami hasznosnak bizonyult: 30 százalékkal nőtt a profitja.
Kitiltotta régiségboltjából a turistákat egy férfi Nagy-Britanniában, ami hasznosnak bizonyult: 30 százalékkal nőtt a profitja.
A túl sok só az étkezésben 2,3 millió ember halálát okozta világszerte 2010-ben szívroham, más szívbetegség és agyvérzés előidézésével – áll egy nemzetközi tanulmányban.
A Kárpátaljai Magyar Nagycsaládosok Egyesülete (KMNE) fél évvel megalakulása után tisztújító közgyűlést tartott 2013. március 17-én, vasárnap délután Beregszászban, a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola épületében.
A nemek közötti különbségre figyelmeztető tanulmányt tettek közzé a bécsi orvostudományi egyetem munkatársai. Eredményeik szerint a nők életminősége jelentősen rosszabb a férfiakénál, ami az egészségi állapotot illeti.
A húsvét nemcsak a kereszténység, hanem egyben a tavasz legnagyobb gasztronómiai ünnepe is. Az ünnepkör kialakulása óta megszámlálhatatlan étkezéshez és ételkészítéshez fűződő hagyomány is kötődött hozzá, melyek a Nagyböjti időszak elején, húsvét vasárnapja előtt hat héttel kezdődnek el.
Szeretnéd megőrizni a fiatalságod és az egészséged? Összegyűjtöttük azt a tíz vitamint, illetve ásványi anyagot, amely a legnagyobb segítségedre lehet céljaid elérésében. Eláruljuk azt is, milyen forrásokból fedezheted a szükségleted! D-vitaminSegít a kalcium megfelelő felszívódásában, így hozzájárul a csontok épségéhez. Ezen kívül támogatja az izmok és az idegek munkáját, valamint véd a baktériumok és a…
A Kárpátaljai Hidrometeorológiai Központ előrejelzése szerint a balkáni térségből Dél-Ukrajna irányba tartó ciklon befolyásolja a kárpátaljai időjárást is.
A jövő hét folyamán, március 30-án Szappanbuborék Fesztivált rendeznek Ungváron.
Mindenki álmodott már arról, hogy hátratolja irodai székét, fogja a táskáját és befizet egy világ körüli útra.
Az ungvári kereskedelmi technikum egyik 16 éves diákjának a zsebében a rendőrök közel nyolc gramm marihuánát találtak.
End of content
End of content