Hatalmas állatfigurát színeznek majd ki a húsvét tiszteletére Ungváron
Egyelőre titok, hogy melyik állatról mintázzák majd a műanyagból öntött, néhány méter magas figurát.
Egyelőre titok, hogy melyik állatról mintázzák majd a műanyagból öntött, néhány méter magas figurát.
Az előző évhez képest 0,9 százalékkal csökkent a mozik látogatottsága Európában 2012-ben, ezen belül az uniós tagállamokban 2,4 százalékos, Magyarországon pedig 3,1 százalékos volt a visszaesés – derül ki az Európai Audiovizuális Megfigyelő Intézet pénteken nyilvánosságra hozott, nem végleges összesítéséből.
Kihirdették a Sony World Photography Awards 2013-as fotópályázatának professzionális, nyitott és ifjúsági kategóriájában nevezettek szűkített listáját. A minden eddiginél nagyobb számú beérkezett pályázat közül négy magyar fotós alkotásai is esélyesek az abszolút és a kategória díjakra.
Négyhavonta értékelést kell írni a pároknak házasságukról, és akkor kevésbé romlik a kapcsolat – így találták amerikai kutatók 120 pár kapcsolata tanulmányázásának eredményeként.
Már több mint 80 éve él házasságban egy pár az Egyesült Államokban. Február 9-én dísztáblával méltatja és ajándékokkal jutalmazza őket egy házasságbarát kaliforniai keresztény szervezet, a Worldwide Marriage Encounter.
A Psychological Science című lapban nemrég közzétett tanulmány arról számolt be, hogy a pozitív családi légkör, ahol a tizenévesek igazán jól érzik magukat, hatással van későbbi párkapcsolataikra.
Tizenhárom év alatt már több mint 150 ezer liter tejet adott egy fekete-fehér Holstein szarvasmarha a németországi Talling egyik farmján, és teljesítményével előkelő helyen áll egész Németországban. A gazda az állatok magas komfortérzetével magyarázza a jó tejelési eredményeket.
A megyei közlekedésrendészet szakemberekből álló vizsgálóbizottságot hozott létre, amely felmérte a főútvonalak állapotát. A kárpátaljai utak közül a legrosszabbnak és leginkább balesetveszélyesnek a Beregszász–Nagyszőlős és a Tiszaújlak–Nevetlenfalu közöttit minősítették.
Szűkebb pátriánktól olyan távol esik az Egyesült Államok (nem csak földrajzi értelemben), hogy nehezen tudunk elképzelni gyakorlati együttműködést Kárpátalja és az USA között.
Nagyobb a kockázata a vesekő kialakulásának azoknál a férfiaknál, akik rendszeresen szednek C-vitamint – derítette ki egy svéd tanulmány.
End of content
End of content