Szétisszák a májukat az angolok
Európa-szerte csökken a májbetegségek előfordulása, míg Nagy-Britanniában egyre többen halnak meg emiatt. A legnagyobb problémát az alkoholfogyasztás okozza.
Európa-szerte csökken a májbetegségek előfordulása, míg Nagy-Britanniában egyre többen halnak meg emiatt. A legnagyobb problémát az alkoholfogyasztás okozza.
Nyolcvanegy éves korában elhunyt Larry Hagman, aki a Dallas című amerikai filmsorozatban a fondorlatos és gátlástalan Jockey Ewingot alakítva vált ismertté világszerte.
Ne áltassuk magunkat, bármelyikünkkel előfordulhat, hogy megtámadnak az utcán vagy olyan helyen, ahol egyáltalán nem számítunk rá.
A történet 2011 májusának végén kezdődött, amikor az akkor még hivatásos katonaként, mesterlövészként egy ungvári katonai alakulatnál szolgáló Demeter Béla a rafajnai Sas-erdőben talált egy fészekből kidobott sasfiókát (legalábbis akkor még így hitte). Az állatfelcser végzettségű fiatalember hazavitte a kismadarat, majd az internet segítségével kiderítette, hogy nem sast, hanem egerészölyvet talált, illetve azt, hogy hogyan…
Ahogy fanyar humorral mondani szokták, a természeti katasztrófákat azért nevezik el nőkről, mert amikor mennek, akkor elviszik a házat és az ingóságokat. Mi azonban a tényleges háttere annak, hogy melyik hurrikán milyen néven híresült el?
Nem fejlődnek épségben azoknak a gyerekeknek az ütőerei, akiknek nem jut elégséges D-vitamin a szervezetébe.
Hétfőn távozott posztjáról Viktor Ruszin, a Kárpátaljai Megyei Belügyi Főosztály vezetője.
A rossz idővel sajnos könnyen együtt járhatnak a megbetegedések is. Ha természetes módon szeretnénk erősíteni immunrendszerünket, akkor érdemes a következő teákból választani.
Pénteken is tart a frontmentes időjárás, de humánmeteorológiai szempontból egyre veszélyesebbé válik ez az időszak.
Egy ukrán lány az utóbbi néhány évben minden elképzelhetőt megtett azért, hogy úgy nézzen ki, mint példaképe.
End of content
End of content