Színes

  • Miért fogyasszunk kecsketejet?

    Bár őseink korában a kecsketej fogyasztása igen gyakori volt, napjainkra ez meglehetősen visszaszorult. Pedig értékes tápanyagokat tartalmaz, és a nagyobb piacokon, termelői- és biopiacokon könnyen hozzá is juthatunk.Szerencsére ma már egyre több kisebb, közepes gazdaságban foglalkoznak kecskék tartásával, ugyanis minimális gondozást és odafigyelést igényelnek, viszont tejük annál értékesebb tápanyagokat tartalmaz.

  • Lehetőség magyarországi távmunkára

    Az internetszolgáltatás korszerűsödésével egyre több lehetőség nyílik a távmunkára. Ma már Magyarországon nem ritka, hogy például egy budapesti cég irodai tevékenységét egy másik városban végzik. Sőt, sok esetben otthon, a saját lakásukban a számítógépük előtt dolgoznak a munkatársak, megspórolva az irodabérlés költségeit.

  • Cukorra költötte szülei spórolt pénzét

    Egy ukrán kisfiú úgy gondolta, megérdemli, hogy többszázezer forintnyi édességet tömjön magába. Erre pedig azután ébredt rá, miután megtalálta szülei spórolt pénzét, amit egy tettestárs segítségével felváltott, és undorító mennyiségű csokoládét, meg cukorkát vásárolt belőle.

  • „Tudtam, mit jelentene a KGB segítsége”

    Nem sokkal a szovjetrendszer kárpátaljai berendezkedése után a sztálini rezsim megveszekedett dühvel fordult a görögkatolikus egyház ellen, s amelyik parochus nem volt hajlandó áttérni a pravoszláv hitre (nem akart aposztáziát elkövetni), „az állam ellenségeként” elítélték, s hosszú évekig raboskodhatott a Gulágon, az egyházáért kiálló Romzsa Tódor püspököt pedig „egyszerűen” meggyilkolta a KGB.

  • Hetven éven belül eltűnhet a kávé

    A klímaváltozás miatt hetven éven belül szinte teljesen kihalhat a világ legnépszerűbb kávéfajtája, az arabica. A becslés olyan szempontból konzervatívnak mondható, hogy a prognózis nem számol az erdőirtások hatásaival, a betegségekkel és a kártevőkkel sem. A kávéárak pedig már most is az egekben vannak.

  • Immunerősítő élelmiszerek – nem csak gyerekeknek

    Itt a rossz idő, szinte minden embernek van egy kis megfázása, gyakori a nátha, a köhögés és egyéb betegségek. Néhány élelmiszerrel azonban sokat segíthetünk immunrendszerünknek, hogy az ellenállóbb lehessen, vagy ha mégis megbetegszünk, akkor gyorsabban gyógyulhassunk meg!

End of content

End of content