Ha melegre vágyunk, együnk hajdinát!
A hajdinához való viszonyunk az első találkozással kialakul: vagy megszeretjük, vagy nem.
A hajdinához való viszonyunk az első találkozással kialakul: vagy megszeretjük, vagy nem.
Az oltványok kiválasztásáról, ültetéséről és gondozásáról, illetve a gyümölcsösben adódó egyéb idénymunkákról Parászka Györgyöt, a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola tanárát kérdeztük.
A nagymamai szerepnek köszönhetően él az ember jóval hosszabb ideig, mint legközelebbi rokonai, a csimpánzok és más nem-ember főemlősök – erősítették meg a nagymama-hipotézist ausztrál és amerikai kutatók egy szimulációs kísérlet eredményei alapján.
Újra megnyílik a New York-i Szabadság-szobor a látogatók előtt vasárnap, a nevezetesség leleplezésének 126. évfordulóján.
Digitalizálták Thomas Alva Edison első fonográfos hangfelvételét.
Bőrünk az egyik legszembetűnőbb része a testünknek, az emberek nagy része először az arcot és a kezet figyeli meg a másikon. A szép bőr kellemes benyomást kelt, a csúnya bőr inkább ellenérzéseket vált ki.
A KMKSZ Koncházai Alapszervezete új játszótéri játékokra pályázott a Bethlen Gábor Alapnál. A pályázatot pozitívan bírálták el, és a koncházai ukrán–magyar tannyelvű óvoda udvarán található játszótér újabb hintákkal bővült a kisgyerekek nagy örömére. A játszóteret kis ünnepség keretében adta át Brenzovics László, a KMKSZ alelnöke, Balogh Lívia, a KMKSZ Ungvári Középszintű Szervezetének elnöke és Végső…
Tudtátok, hogy a gombák, bár sokszor a földből nőnek ki, mégsem növények? A gombák közt nagyon sok az ehető, értékes faj, ezekből szeretnénk néhány olyat bemutatni nektek, amik akár most is gyűjthetők erdeinkben, mezőinken.
Októberben már nagyon változó az időjárás, és sok jelből következtethetünk a várható időjárásra a jövőben. Vajon őseink mi mindent figyeltek meg október hónappal kapcsolatban a világ különböző tájékain?
Egy új elemzés szerint a születéskor várható élettartam tekintetében dobogós helyen álló Japánban akár 10 évvel is rövidítheti az élethosszt a dohányzás. A korábbi becslések tíz helyett „csak” négy évvel számoltak.
End of content
End of content