A magyar csajok vadkeleti maratonja
Az Asia Race első etapja borzalmasan hosszú. Rajt július 14-én, Nyíregyházán volt, a cél pedig Donyeck, Ukrajna keleti csücske.
Az Asia Race első etapja borzalmasan hosszú. Rajt július 14-én, Nyíregyházán volt, a cél pedig Donyeck, Ukrajna keleti csücske.
Videón rögzítették, amint egy négy hónapos kismackót szakítottak el erőszakkal az anyjától a nyugat-ukrajnai Luck állatkertjében, hogy egy magángyűjtő ketrecébe kerülhessen.
Közeleg a parlagfűszezon, várhatóan augusztus első hetében erősödik meg a pollenterhelés – mondta az Országos Környezetegészségügyi Intézet megbízott főigazgató-helyettes főorvosa csütörtökön Budapesten.
Háromszáz testvérpárt várnak a szombati szigethalmi országos ikertalálkozóra, amelyen egy- és kétpetéjű, hármas és „többes” ikrek vesznek részt. A határokon túl is egyre népszerűbb rendezvény szervezői körülbelül ötezer vendégre számítanak.
A fekete özvegyek támadásai miatt eddig 14 ember került kórházba Ukrajnában.
Angliában a Katolikus Egyház más keresztény egyházakkal így fejezi ki elkötelezettségét, hogy az olimpiai játékok evangelizációs alkalmakká váljanak.
Egy fehér ló: balszerencse. Két fehér ló együtt: szerencse. Ha a fehér lovat szerelmesek látják: szerencse.
A Fókusz ukrán lap megjelentette Ukrajna kulturális városainak Top 20-as listáját. A rangsorban két kárpátaljai város is helyet kapott: Ungvár és Munkács.
Állítólag már réges-régen vége Katalin és Vilmos mézesheteinek. Bennfenntes körök máris azt suttogják, a házasság alig egy év alatt tönkrement.
Lehet, hogy Kanada újabb téli játékokat rendez – ezúttal a frankofón Québec lenne a vendéglátó – közölte a SITA szlovák hírügynökség.
End of content
End of content