Cserkésznap Miskolcon
100 éves lesz az idén a Magyar Cserkészszövetség.
100 éves lesz az idén a Magyar Cserkészszövetség.
Vasárnap utazik az Eurovíziós Dalfesztiválra az azeri fővárosba a Magyarországot képviselő Compact Disco zenekar, amely a verseny első elődöntőjében, május 22-én adja elő a Sound of Our Hearts című dalt a bakui Crystal Hall arénában.
Öt országból érkeztek vendégek Császlócra – közöttük nyolcvan külföldi –, a május 5-én megrendezett nemzetközi majálisra. Az Ungvárhoz közeli faluban egymást érik a kulturális rendezvények, sőt új óvodát is avattak Roják Mária polgármester megválasztása óta, amely külföldi segítséggel készült el. A település lelkes asszonykórusa Császlóci Csicsergő Csajok néven népszerűsíti határainkon kívül is a kis települést,…
Fagyi, szórakozás, jókedv, a barátokkal való találkozás és beszélgetés: mindez május 6-án 13 órakor kezdődött az ungvári Teatralnaja téren.
Május 6-án a Perényiek ősi városában immár kilencedik alkalommal bonyolították le a nagyszőlősi járási szőlészek és borászok Ugocsai Szőlőtőke Fesztiválját.
A brüsszeli Manekken Pis mintájára egy aranyozott, ember nagyságú szobrot állított az egykori rettegett szovjet vezérnek az ukrán Bratsztvo párt Lembergben.
Idén 9. alkalommal kerül megrendezésre a Lupusz Világnap.
A kalciumhiány távolról sem ott kezdődik, hogy a csontritkulás diagnózisát az orvosi papírjainkra írják. Évekkel, sőt évtizedekkel korábban már találkozhatunk a kalciumhiány miatt kialakult problémáinkkal. Pontosan melyek lehetnek ezek?
Füllenyomata bukatott le egy ujjlenyomatot sosem hagyó betörőt Németországban: a férfi rendre ajtókhoz tapasztott füllel hallgatózott, hogy kiderítse, van-e valaki a kiszemelt lakásban.
Köztudott, hogy a piros ruha különös hatással van a férfiakra: vonzóbbnak és érzékibbnek tartják azokat a nőket, akik ezt a szín viselik.
End of content
End of content