A víz alatti torna kíméli az ízületeket
A víz alatti tornát eleinte csupán gyógyászati céllal alkalmazták a fürdőkben. Ma már viszont a jó közérzet és a jó kondíció megőrzésének eszközévé vált ez a program.
A víz alatti tornát eleinte csupán gyógyászati céllal alkalmazták a fürdőkben. Ma már viszont a jó közérzet és a jó kondíció megőrzésének eszközévé vált ez a program.
A déli harangszó minden nap déli 12 órakor megszólaló, az Úrangyala imádságra hívó harangszó.
Egyre népszerűbb Kárpátalján a földi digitális televíziózás.
Úgy tűnhet, hogy a képen látható zöld sétány látványa egy romantikus filmből vagy egy festményről tárul elénk, pedig nagyon is valóságos: Ukrajna egyik erdeje rejti, és szerelmespárok, valamint egy rendszerint közlekedő tehervonat is használja.
A fejfájás kínzó gyötrelmeit szinte mindenki ismeri a lüktető, szúró, hasogató fájdalom azonban eltérően jelentkezik. Vajon hányféleképpen fájhat a fejünk?
Kihalhatnak a cockneyk, azaz a híres St Mary-le-Bow-templom „haranghanghatárán” belül született londoniak, mert nincs szülészet a harangjáték hallótávolságán belül.
Nem került be a britek keretébe David Beckham, aki csapatkapitányként szerette volna vezetni a csapatot.
Kisebb nagyobb sérülést már mindenki szenvedett életében a kérdés, hogy vajon helyesen látta-e el? A legegyszerűbb hajszáleres vérzés mellett az akár jóval komolyabb vénás vérzéssel is foglalkozunk, kitérve ezek ellátására is.
Újrajátsszák az egri vár ostromát az 1552. évi sikeres várvédelem 460. évfordulója alkalmából a július 27. és 29. között tartandó Végvári vigasságok elnevezésű történelmi fesztivál keretében.
Illegális szervkereskedelem miatt négy boncolóorvost vettek őrizetbe Ukrajnában.
End of content
End of content