Változtatja alakját az intelligens autó
A jövő autója a helyére parkol, változtatja az alakját, és más autókkal konvojt is képez. A Mesterséges Intelligenciát Kutató Német Intézet kutatói intelligens elektromos autó fejlesztésén dolgoznak Brémában.
A jövő autója a helyére parkol, változtatja az alakját, és más autókkal konvojt is képez. A Mesterséges Intelligenciát Kutató Német Intézet kutatói intelligens elektromos autó fejlesztésén dolgoznak Brémában.
A világ egyik legédesebb munkáját végzi egy 53 éves brit nő: nemzetközi csokoládékóstoló.
Nevét a német természettudósról, Traugott Gerberről kapta. Elsősorban a trópusi éghajlaton elterjedt, főleg Dél-Afrikában és Ázsiában. A 19. század végén kezdődött a vágott virágnak alkalmas fajták keresztezése Angliában, mára több ezer termesztett változat létezik, ezek általában a virág színében és méretében térnek el.
A több-kevesebb napsütés mellett elszórtan lehet futó zápor, északon hózápor, hódara.
Ben Stacy 1975-ben született, kék bőrű csecsemőként.
A korábbi századokban a szülő nők rettegett betegsége volt a gyermekágyi láz, mely a vetélés, illetve az újszülött világra hozása után lép fel. Ma már tudjuk, hogy a nemi szervek bakteriális fertőzése okozza, a megfelelő megelőző intézkedéseknek köszönhetően, napjainkra 2-5 százalékra csökkent a megbetegedések száma, a gyógyszeres vagy (szükség esetén) a műtéti kezelés révén pedig…
A tulajdonos csak az lehet, aki vállalja, hogy a nagy kísértés ellenére egyetlenegy üveget sem nyit ki.
A kísérletet 1927 óta végzik a Queenslandi Egyetemen, Ausztráliában.
Mekkora áramütést tud okozni a villamos angolna? Melyik a világ leglassabban növekedő állata?
Egész hétvégén szeles idő lesz, vasárnap néhány fokkal vissza is esik a hőmérséklet, de keddtől újra visszatér az enyhe idő – közölte az Országos Meteorológiai Szolgálat munkatársa pénteken az MTI-vel.
End of content
End of content